Zápor György versei (Az ablakon át, Féreglyuk, Azóta)
Az ablakon át
Az ablakon át,
bejött a Nap a szobába,
tovább a
széken, túl az asztalon
és sárgán belemázolt a
falba,
aztán, az ágy fölött balra,
elment valahová,
lehet, vacsorázni,
felfalni téged, hogy azontúl várjak,
miként a varjak
állnak őrt éjjelenként
az alvó fákon.
Tán hiába is állom
útját magamnak,
majd egyszer hollónak,
vagy hónak,
perfekt zuhanónak,
látszom,
s ha valaki, pont akkor,
egy háztető szélén,
élete tervezett végén,
ugrás előtt meglát,
mögöttem a Nappal
mázolt fallal,
ahogy szállva várlak,
visszamászik
és gyertyát gyújt magának.
Féreglyuk
ezek már nem a garanciális idők.
ülünk egy teraszon, utállak,
és billegek a székkel.
előtted újra,
vagy rajtad túl?
szédítő.
ott tudásommal,
emitt tudatlanságommal lennék egyedül.
Azóta
tudom, tudom.
írásod van mindenről.
szép kis paksaméta!
sok gyilok, meg szaftos részletek,
bár korod okán illetne tisztelet,
de nézzük így:
sértetlenül végigdugtad a fél világot,
majd leölted, ki hibázott,
igényt tartván földedre, nődre,
aztán bosszútól rettegve húzódtál apádhoz.
- gyönyörű, mondhatom!
megúsztál mégis mindent,
és kincsekkel rakva léptél ki a bajból.
hisz Athéné bomlott érted.
föl sem tűnt, mi?
azóta nem lát szemétől,
milliárdnyi fiúsarjad,
fényességes Odüsszeusz.
Megjelent: 2014-11-21 08:00:00
 |
|
Zápor György (Karcag, 1970 – Budapest, 2010) költő, író |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
