Bátai Tibor versei (egyszer csak megtörténik, fölemelt kezekkel, Így lesz (éppen elég))
egyszer csak megtörténik
és megemel ne méricskéld mennyire
öt centi is mérhetetlenül távol
van a földtől és hihetetlen közel
az égbolthoz egyszer csak megtörténik
rezonálni kezdesz hullámokra és
kilépsz a síkból valószerűvé válsz
a térben eggyé érzed magad velük
fölismered együtt történhetsz te is
csupán arra kell vigyáznod hogy minél
később engedd el ami megérintett
bár nem tudod nem elengedni mégis
végleg nyeregben vagy mióta elég
felidézned a puszta képzetét hogy
megérintsen megemeljen és együtt
rezegve megtörténj újra meg újra
fölemelt kezekkel
leszünk jóval több mint
most mégis csak ennyi
van ami van s abban
pont ezt kell szeretni
ezt kell mert ezt lehet
bár sokszor csak alig
fölemelt kezekkel
megyek egész addig
ahol homlok koppan
elérve a falat
visszaút ha van is
már nincs rá akarat
akkor hát támasszuk
te onnan én innen
sok van közöttünk de
előttünk még minden
Így lesz (éppen elég)
Minek is görcsölnél, hogyha lehet lazán?
Attól még tudhatod. Szívből és igazán.
Attól még jól tudja: amit te tudsz, ő is.
Itt az új esztendő. Szűk is lesz, meg bő is.
Víg lesz, és szomorú. Ahogy mindig szokott.
Mindkettőre találsz bőven majd indokot.
Elég is találnod, sose keresd magad.
Ismered a szabályt. Jut, de mindig marad.
Jutni fog árnyékból, és maradni a fényből.
Kevés lesz a sokból, de sok a kevésből.
És minden, ami lesz, így lesz éppen elég.
Úton vagy már felé. Ahogy ő is feléd.
Megjelent: 2014-11-20 08:00:00
 |
|
Bátai Tibor (Budapest, 1951) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
