Videó

A Magyar Napló / Balogh Robert videója




Keresés a honlapon:


Nyilas Atilla: Háromság

 

 

 

 

Háromság

 

 

I.

 

Az odaút

 

Vasúti megálló, mozdony darabja,

fehér kőkorlát, kitaposott ösvény

emelkedője — villanásnyi képek

s más elmosódottak maradtak:

kertvárosban valahogy fölfelé,

és balfelé, talán nem is egyedül,

balra kell kerülni, hátrahagyva a

jobb kézre eső utolsó épületeket,

s a mezőn tovább föl, talán egy fa,

esetleg traktor is, aztán a földút

jobbra kanyarodik, befelé visz,

és megint föl: az ott már a kicsit

kopár, még reális, de szívszorító

előérzetes táj, ahonnan hamarost

kivehetően látszik a boldog álom-

táj! Közelinek tetsző szemhatáron

természeti tárgyakból összeállva

útjelző táblaféle, törzs, ág iránya,

növényzet, arany szalmaszálak!

Onnan már eltalálok a tisztásra!

Iszom a látványt, hogy érezzem,

és hogy ébren majd fölismerjem,

nem megyek tovább, emlékezzek,

ébresztem magam, fölébresztem.

 

 

II.

 

A kastély

 

egyszer csak ott vagyok a réten.

Ismerős pontos, mégis lágy határa,

az erdő, élénkzöld füve, minden

szeglete, fakóarany szalmakazlai.

Tőlem balra, tisztes távolban

mintha néhány embert is látnék,

megerőltetés nélkül, komótosan

hajlongva, kapával, ránk se nézve,

a szemem sarkából, vagy inkább

csak tudok róluk. És középen, föl

a domboldal enyhe emelkedőjén,

lóháton, lovagi vértben, lehúzott

sisakrostéllyal kaptatunk hárman,

apa, anya és a szerelemgyermek,

felülről látom őket, tudom, az az

alacsony vagyok én, mellettem

apáék jönnek, és tudom, hogy

mindhárman én vagyok. Közben

a dombháton túl fölbukkannak

a kastély tornyai, üvegszárnya,

boldogság csak látni is, egyre

közelebb, már itt magasodik

édesen fájó fala, már nyújtom

a kezem, és ekkor fölébredek.

 

 

III.

 

Új remény

 

Fiatal éveim visszatérő álma ez,

és hittem, hogy a kastélyt ébren is

meg fogom találni, de hasztalan

nézegettem vonatablakokból;

azt a tájat kutatta elkalandozó

tekintetem annyi kiránduláson —

főleg a gyerekkorból ismerős

Börzsönyben sejtettem, mígnem

egyszer úgy kerestem ott, hogy

útelágazásnál mindig a keskenyebb

ösvényre fordulva futottam tovább,

később már csak vánszorogtam,

végül dombról dombra kúsztam,

nem hittem volna, hogy el lehet

ott is tévedni, másnap nem tudtam

iskolába menni a kimerültségtől.

Akkor letettem megtalálásáról,

inkább a mennyország személyes

ígéretének véltem. Ám a megkerült

apai ág új reményeket ébresztett —

talán valami rejtélyes módon egy

ősi otthon emlékét őrzi: valahol

Erdély mélyén, székelyek földjén,

hegyek között aranyos szegelet.

 

Nyilas Atilla

A pedofíliáról

 

 

Bár sokan szalagavatón vagy esküvőn

mutatják a legjobb formájukat,

nagyrészt öröklődés miatt

az emberek különféle korukban

a legszebbek életükben:

ki csecsemőként, más kisgyerekként,

ki kamaszként, más ifjúként,

ki középkorúként, más öregként —

van nő, aki még az első szülés előtt,

és van, aki meg az utolsó után.

Hat-hét évesen mintha csúcsra érnénk,

aztán némi hanyatlás következne,

tejfogaink elvesztése, átalakulás,

hogy még magasabb csúcs jöhessen.

Állítólag a gyerekkori kis delelő

a faj emléke lehet egy ősére,

aki akkorra jutott csúcsformába,

és jóval rövidebb ideig élt nálunk;

a pedofília mint hajlam eszerint

talán messzi elődök vágyait idézi föl.

Késztethet gyalázatos bűnökre,

ám energiája jóra is fordítható,

válhat nemes tettek mozgatórugójává.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2026-02-16 20:00:00

 

Nyilas Atilla (Budapest, 1965) költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.