Keresés a honlapon:

Hepp Béla aLéb versei (Utóhatás, Mert kell...)

 

 

 

 

Utóhatás

 

A képed nézem, nyár van, ott, a képen,

hajadba nap kuszál, aranyban árnyak,

válladra könnyü fénypihéi szállnak,

finom talányuk ujjbegyemben érzem,

 

az ajkad szóra mozdulatlan éppen

s azt olvasom le mégis, visszavárlak,

szemedbe rejtve ott az ős-varázsnak

örök tüze. Ezt látom itt. Vagy mégsem,

 

egy kép csupán, s a múlt ködébe halna

gyűrűt se vetve álmaim vizére

ha nem zajongna itt egy régi dal ma,

 

és nem tudom, nekem annyit megér-e

hogy újra vesszen csend-tavam nyugalma,

az ajkad íve, hó-fogad fehére…

 

 

Mert kell…

 

Majd írj nekem a boldogságról egyszer

és én szívesen végigolvasom,

legyél te író, költő, influenszer,

és írd meg ülve, oldalvást, hason,

 

mit érdekel; a tartalmát, ha nézem,

elringat végre, s nem belém hasít,

csak falnám, medve-élvezet a mézen,

vagy bő ebéd után egy jó nasit,

 

s csinálnék róla, esküszöm, egy szelfit

ahogy simult mosollyal élvezem

hogy mennyi szépre, mennyi jóra lelsz itt,

s hogy messziről is osztozunk ezen,

 

tisztelhetem, és persze áldhatom majd,

ez így dukál, őszinteségedet,

s hogy engem, minden hangulatra tolvajt,

a boldogságod jólesőn befed…

 

S hogy elhiszem? Talán mert kell az Élet,

örömdalok a percnyi fényeken,

a lét hogy nem csaló enyészeté lett.

A boldogságról egyszer írj nekem.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2026-02-08 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.