Videó

A Deák Erika Galéria videója




Keresés a honlapon:


Vajdics Anikó versei (Ofélia álma, Az ébrenlét jegén, Vakon)

 

OFÉLIA ÁLMA

leszedem az almát úgy ahogyan
kérted a pirosakat a fűbe a fehéreket
egy fekete kendőre gyűjtöm golden
sztarking sztarking golden sorolom
az ágak felé nyújtózkodva a karom
kihúzható és betolható mint az esernyő
nyele az egyik kezem almát szed a másik
már egy seprűvel bajlódik sok a por
itt fent és csak még több lesz gyűlnek
a kupacok lágy zene szól a férgekkel
mi lesz nem tudom vermet kellene ásni
de már csak arra van engedélyem hogy
elimádkozzam a verset amit tőled
tanultam a teraszon fekszem és az ajtót
bámulom ami mögött a boldogság
mással hentereg a földön alszom még
időben megágyaztam emelkedik a víz
belelóg a hajam nem számít

 

AZ ÉBRENLÉT JEGÉN

álomban fa vagyok a föld alatti
üregekben vízzé válva forrást
fakasztok a világon önmagamon
vízesésként zúdulok alá s mire
leérek már saját egem vagyok
özönvizet bocsátok magamra
s minden élőlényre akivel azonos
vagyok álmomban te sem vagy külön
és már hegy vagyok a csúcsoddal
átütöm álmaim egét a túloldalról
nézve az ébrenlét jegét kapaszkodj
erősen ha felébredek ne szédülj belém

 

VAKON

Vakon követlek - így mondják, és milyen az álom:
éjszakát kerít körénk. Szurokfeketét. Az első lépésnél
beleütközöm. Erre, hallom a hangodat. Magabiztos
vagy, mint mindig. És vezetsz, vezetsz, viszel a sűrűbe, 
tüskék, ágak, bokrok közé. Az arcomba pókháló ragad.
A kezemen ragacsos váladék. Egy fatörzsbe törlöm.
Az ujjamat hangyák lepik el. Biztosan van jobb út is,
nyögöm hangtalanul, és már látom is az utat,
takaros házakkal, tüchtig udvarokkal, kis virágos
kertekkel. Az utca egyenes és széles. S mintha
a nap is sütne. De hirtelen este lesz megint.
Ez biztos csak. Ez a szuroksötét. És már egy
pályaudvaron keringek pókháló-sínek mellett.
Az utat keresem, amit meg akartam mutatni.
Hogy mennyivel könnyebb lenne azon feljutni.
Ekkor veszem észre a vizet, ahogy ömlik le
a hegyről, folyik be az utcákra a takaros házak
mellé a kis virágos kertekbe. Árvíz van, mondom
boldogan. Csak gondolnom kell rá, s máris
mezítláb vagyok. Egy téglafal mellett nyitott
esernyőt találok. Piros, mint a vér. Mint az az
ernyő, amit nemrég a zöldségesnél felejtettem.
Körülnézek, mielőtt elemelem. Nem az enyém.
De csak így menekülhetek veled tovább a csúcsig.

  
  

Megjelent: 2014-10-20 07:00:00

 

Vajdics Anikó (1964)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.