Keresés a honlapon:

Kovács K. Péter: A névtelen

 

 

 

A névtelen

 

Valami mindig mozdul,

mielőtt felismerném.

Egy illat,

ami a kabátod ujján maradt,

egy árnyék,

amit nem vet semmi.

 

Talán a fény hajlott meg,

vagy csak a testem emlékezete –

ahogy a régi padon

a nap melege még ott lóg

a hiány szélében,

mint egy mellény,

amit levetettél,

de én még mindig viselek.

 

Dal kezdődhetett volna így,

vagy egy festmény,

amiben a szemek hiányoznak.

De ami megfoghatatlan,

azt újra megírom,

és a szavak leperegnek,

mint vízcsepp az üvegen.

 

Valami csend –

feketén ragyog,

mint a tükör,

ami nem engem néz,

csak egy pillanatot őriz,

amikor a jelen

még sebet vert.

 

Most is itt van,

a kulcscsont alatt reszket,

némán, mint a szerelem előtt

az első

és utolsó

lélegzetvétel.

 

Csak állok

az árnyékok között,

és a padon ülök,

ahol a nap

már csak egy

kihűlt folt.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-11-28 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.