VideóAz Illyés Gyula Könyvtár videója Keresés a honlapon: |
Oláh András versei: alkonyat, [a felejtés], [végül mégis]
alkonyat
bámuljuk az égboltra karmolt kondenzcsíkokat mintha rejtvény volna fázósan összezsugorodnak az álmok harangszó rebbenti el a félretett titkokat már nem ágyazhatunk újra az illúzióknak díszlet marad minden emlék míg el nem nyeli őket is a vérző alkonyat
[a felejtés]
a felejtés reménytelenséget szül ránk esteledett könnytelenül csoszogok az árnyékom után pedig sírni kellene méltatlan pillanat más szívvel érkeztünk érinthetetlenül most mégis minden idegen mintha csak hiába várnék valamire s már balsejtelmeinket sincs kivel megosztani
[végül mégis]
végül mégis hazatértél hogy visszahozd a bizonytalan rácsodálkozást ahonnan menekülni akartál pedig csak egymásra kellett volna nézni újra nehéz beismerni de ma már nem mennék utánad nézem a listát mi másra gondolhattam volna minthogy most én is meghalok mégis a pórul járt időt gyászolom
Megjelent: 2025-09-09 20:00:00
|
