Keresés a honlapon:

H. Gábor Erzsébet: Látod, anyukám

 

 

 

 

Látod, anyukám (2)

 

Látod, anyukám, teljesült

az álmom és a szép mesém,

az ellen semmi nem szegült,

amiben szentül hittem én.

 

Látod, gyermeked szót fogad

most is, pedig már nem vagy itt,

fentről követed sorsomat,

létem kanyargós útjait.

 

Támasz volt mindig két karod,

s biztató, kedves, szép szavad,

szabadon, szívből írhatok,

tollamból ékes vers fakad.

 

Higgyél a jóban, írj, mesélj,

ne sajnálj adni, kincs a szó,

- mondtad -, s ha fűt a szenvedély,

legyen az lelki írt adó.

 

Látod, a könyvem úgy fogom,

akár egy drága gyermeket,

miközben csendben dúdolom

neked a legszebb versemet.

 

Akár egy dal, egy szép zene;

ritmusa, ríme, szárnya van,

s mintha örömport hintene

az éhezőkre, általam.

 

Az éhes lélek jóllakik,

a szépség mindent átölel,

s ha teljesülnek álmaid,

a föld a mennyhez van közel.

 

Látod, anyukám, jól vagyok,

minden dalomban benne élsz,

csillagod fénye rám ragyog,

s esténként nékem így mesélsz.

 

2024.03.31.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2025-04-02 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.