Keresés a honlapon:

Botz Domonkos versei (Levél Alanyából XXII., Levél Alanyából XV., Balatonlelle - pillanatkép -)

 

 

 

 

Levél Alanyából XXII. 

 

Vendégem volt az este.

A balkon korlátjára könyökölt a Hold, 

csak néztük egymást. Az egyik sápadt, 

megkövült arc, a másik tagolt.

 

Nem időzött sokáig, hívogatóan 

emelkedni kezdett, szállt egyre 

magasabbra, számtalan szórta

ezüstjét alant a sötét ablakokra.     

 

Ezüstbe borult a part, és a 

sötéten fodrozódó habok, és  

mire pirkadatot fogant a Nap,

eltűnt, nyomot sem hagyott.

 

 

Levél Alanyából XV.

 

– Látod testvér, ez az igazi csorba –  

mondta a séf vállamra támaszkodva.

– Van benne csirke, csicseriborsó, 

helyi fűszerek, zöldség és szója. 

 

Elismerően kanalazom, mert

valóban remek, de mit tudja ő

milyen a jól bezöldségelt, 

kristálytiszta hazai húsleves, 

 

milyen, amikor a néma asztal felett 

koccan a merőkanál a porcelán 

levesestálban, milyen, ahogy az 

otthon ízei oldódnak a szájban. 

 

De én most itt vagyok – és nem 

panaszkodom –, de fáradt 

mosolyom olyan, mint a levesem. 

Csorba.    

 

 

Balatonlelle 

- pillanatkép -

 

            – Forgách Balázs barátomnak –

 

 

A parton gyermekek játszanak,

az égen vékony ívet húz, hagy

örök nyomot egy eldobott labda,

vöröslő pipacsok ripacskodnak a

fák közt, matracokon felhevült 

testek, kutató férfikéz von pírt 

egy még sápadt női arcra.

 

Csak locsog, fecseg a víz, 

vitorla feszül fehéren a szélnek,

idébb a nádas zizeg, megannyi

halnak biztos menedéke. 

Kattan a zár, befagy a kép,

a messziben összeölelkezik 

a Balaton és az ég. 

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-08-09 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.