VideóA MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója Keresés a honlapon: |
Melania Farago: Dia képek – Remény
REMÉNY
Remélem mindig újra, hogy mi állunk ott a szírt fokon, hogy a reumagörcsös kezek nem belőlünk préselik ki épp az életet. Nehéz ám. Nehéz állni ott a vakító reflektor fényben, ahogy vizslatva vannak a pórusaink… Hisz a sok vaksi szem nem is azt látja, amire mered.
„Na, meg meritek tenni, szírtmászók?!“ (Na mi lesz?! Lesz-e ugrás, vagy nem?) . . . Tegnap éjszaka elalvás előtt elképzeltem, hogy milyen lenne a világ ha látná azt, hogy milyen vagyok, töprengtem, hogy elidőzne-e azon, egyáltalán, hogy kérdés-e, hogy te milyen vagy… . hogy ő milyen… és én milyen vagyok. Milyenek? Szörnyetegek? Szentek? Jákob létráján az angyalok. Barna, ragacsos karamell szálak? cukormassza? szúrós tövis? pamutgombolyag? lekötetlen kapcsolati vegyérték? De mond, Szentem, lehet-e egyáltalán koherens a szelfem?
Remélem mindig újra, hogy mi állunk ott a szírt fokon, hogy tudjuk együtt hinni, a lehetetlent ami nem egzisztál, de reális és jó
Valaha itt álltunk párban… vagyis Álltunk itt párban valaha? - már nem is tudom. Hinni hittem. Azt hittem, hogy pár vagyunk. Vagy csak a hit? A hit vagyunk? A közös hit. Hát amíg közös a hit addig tart a szentség. Amikor magányosra vált, akkor jön talán az őrület. Örökké, mint valami áldozat. Kitéve. Meglesve. Lesajnálva. Amíg egymásban hinni még lehet, addig marad fent valahol lebegőn az égben, az égiek nagy örömére. Aztán már csak a kopasz fák vannak… és minden kopasz fán csak a letört ágakat látom, de mindegyiken. A megdermedt ködben fehérre karcolt tar ágak rajzolják ki a napokat. Közben eltűnt a hit, hogy át lehet vinni a túlsó partra a szagocskákat, meg a hallgatag asszonyok és magok erejét
Megjelent: 2024-05-19 20:00:00
![]() |