Videó

A MNMKK - Petőfi Irodalmi Múzeum csatorna videója




Keresés a honlapon:


Melania Farago: Dia képek – Remény

 

 

 

 

REMÉNY

 

Remélem mindig újra,

hogy mi állunk ott a szírt fokon,

hogy a reumagörcsös kezek

nem belőlünk préselik ki épp az életet.

Nehéz ám.

Nehéz állni ott a vakító reflektor fényben,

ahogy vizslatva vannak a pórusaink…

Hisz a sok vaksi szem

nem is azt látja, amire mered.

 

„Na, meg meritek tenni, szírtmászók?!“

(Na mi lesz?! Lesz-e ugrás, vagy nem?)

.

.

.

Tegnap éjszaka elalvás előtt elképzeltem,

hogy milyen lenne a világ

ha látná azt, hogy milyen vagyok,

töprengtem, hogy elidőzne-e azon, egyáltalán,

hogy kérdés-e, hogy te milyen vagy… .

hogy ő milyen… és én milyen vagyok.

Milyenek?

Szörnyetegek? Szentek?

Jákob létráján az angyalok.

Barna, ragacsos karamell szálak?

cukormassza?

szúrós tövis?

pamutgombolyag?

lekötetlen kapcsolati vegyérték?

De mond, Szentem, lehet-e egyáltalán koherens a szelfem?

 

 

Remélem mindig újra,

hogy mi állunk ott a szírt fokon,

hogy tudjuk együtt hinni, a lehetetlent

ami nem egzisztál, de reális és jó

 

Valaha itt álltunk párban… vagyis

Álltunk itt párban valaha? - már nem is tudom.

Hinni hittem. Azt hittem, hogy pár vagyunk.

Vagy csak a hit? A hit vagyunk?

A közös hit.

Hát amíg közös a hit addig tart a szentség.

Amikor magányosra vált, akkor jön talán

az őrület.

Örökké, mint valami

áldozat.

Kitéve.

Meglesve.

Lesajnálva.

Amíg egymásban hinni még lehet,

addig marad fent valahol lebegőn az égben,

az égiek nagy örömére.

Aztán már csak a kopasz fák vannak…

és minden kopasz fán csak a letört ágakat látom,

de mindegyiken.

A megdermedt ködben

fehérre karcolt tar ágak

rajzolják ki a napokat.

Közben eltűnt a hit, hogy át lehet vinni

a túlsó partra a szagocskákat, meg

a hallgatag asszonyok és magok erejét

 

 

  
  

Megjelent: 2024-05-19 20:00:00

 

Melania Farago

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.