VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Tóth Olivér: Elrejtett /Pilinszky után szabadon/
Elrejtett / Pilinszky után szabadon/
1
mert rám találnak akkor mindenek
amikor külön válik hüvelyétől a lélek a földbe esettek égi dalárdájában kelek s újra rám telepszik a szív és szemrablók csendjének ónos márványkabátja a menny ott minden pokol lázong majd és rád hűl a hamu kinek tág pupillájában sem látni már az embert ki egykor ismerős rokon volt idegen tűz lett kerteden
a vádlások évszázadának zászlajain egyetlen címer képéből kimosakodott Isten kinek leplén a feltámadás hált időtlen szemérmességének avarjaiban csorba ősz füstöl kormos nyelvű rétek siratnak anyaként meddő koporsók
a haza hívó szavakra zárt szent fedelek esőitől párologjál a fák gyökerükig hajlottak hántott kérgük rajtad vérzik el sáros talapzataikat a fészkek átkeresztelkedve becézik ráncos függönyeik szemaforok illúziók látomások zöld-hályoggá gyűlt földhályogaidat egyenessé döngölte öklöd magadba metszett látóhatáraidra galambot üldöző vadak járnak fölreppent fohász a lepkeriadalom bibiéin az örökkévalóságnak kócaidba kapaszkodott generációk esküdtek győzelmet belehaltak a veszteség mely magamra ismertetett barátommá szentelődött a bukdácsoló est és nappal köveit sírjaikra gyűjtik a hegyek mert sótengerré szűkölködik minden jóság és kacagás végül és úton-útfélen rabruhát ölt minden csipkebokor lángolása
ha hittél az ördögi szóbeszédnek higgy nekem is éltem élek s alázatban fogok élni dicsfényes kevélységben
azért jöttem elpusztuljak s ha megsemmisít távolságod árnyékbottal kövessen szíved a lélek macskakövezett irányába nincs semmim más mint egy földi gravitációval vonzott súly a szűkölködés szerelemágyainak ingaláncára függesztett vég
2
azért tanítottak járni hogy az önzőség korai tipegésétől kezdve kamráitokat feltörve éltessem az Istent míg bujkálásaitokból hazaértek
legyetek sejtek embriók nyúlványok zörgessetek zörgessetek csőrszátokból uraitok elé minden halat kivessetek a böjt megtöretett pászkacsendjeit gúnyoló húszokogást a romlás kapuinak kilincséig ne hagyjam nőni napfelkelte előtt mert az ősiség Madonnáinak pásztázó melleire tengerpikkely ég az apaság megundorodott nemzését meg kell édesítsem nektek sorvadt szemeim almák tekintetem sziszeg és árulásra buzdít megszegett alkuk késztetnek élni a halál kisemmizett méhszáj
elvarrott gátjait esküijeimre vádalkut kötök magammal értetek fecske-feketémbe a gondviselés utolsó bárányainak vérét szedem ajtófélfáitokra a szüzesség kenetét ölelem sírva kacagva botladozva reménynek nevezett felek fák erdeit üldözik a menekülő csillagok nem jó most sem a földön sem az égen sem lanyhán sem serényen nem jó most se élni se halni szegényen s a dölyfösség koszorúi rokonaid arcukon kósza ezüst a por és megvetés bálázza fejüket az alázatban ha volt ideje a kikeletnek megtagadták ha volt múlásuk okkal feledtek el
tévedés hogy az ember beszéde az egyetlen és hallható univerzumom a kitűzött cél hogy ember legyek ma már ábránd puhány öntudat a túlélés pelyvaösztöneit terelő lovász istállója csupán dióhéj törött és lankadatlan keménysége a pulzálás ablakainak legbelül egyetlen Bibliát ismer el a szegény a kenyeret a gazdag sóvárgását ha szótlan maradok is nyelvemre palánták csemeték vadak gyűlnek fittyet hányt holttengereimen ring a nap a hold milliónyi csillagondó megtermékenyített fény vadászik pitvaromba már leterített szívemre
feküdj vérembe bőröm alatt rejtegetett gyümölcsöskertjeimbe nektárok a fullánkok ma már csak rugók a kényelemhez hol álmodni tilos a fájástól mentesített övezeteim kegyeleti helyein kövek gyúltak nincs semmi a purgatóriumi megváltás kelyheiből kiivott kutakban a zümmögés kéjes duruzsolása a révületnek parányi a kétség Uram delíriumom szökevényei a versek királyságod elpergő himnuszai
különös e várakozás felborzolt kedélyek csillapítják a bűnöket szabad vérontás tankjai vonaglanak a misztérium tereire egyszerre borzad és gyönyörét leli a kétlábúak testamentumának köre falkaürességét kivérzi a hit nem tudják mindig itt laktál a pokol szélén fogyatkozó nyugágyam vázát emészti a rend nem perlekedek ellened némaságom és vakságom súg csak fáj mindaz ami eltitkol minket előled káromlásod lenne ha szívedbe hazudnám magam is teljes értelemmel
szeretlek szeretlek szeretlek szeretlek szeretlek a magam módján hiába nyújtózó lélekkel kiabállak vallak a törpeség átka eredendő esendőségem karéjait kiosztottam az áldatlanul téged keresőknek e szemfényvesztés tett kötelet nyakamra s most belelógok minden résbe
3
e szemfényvesztés tesz kötelet nyakadra s most belelógtok minden résbe látod a csonkaság egyre kevésbé ízleli hámrétegeimet látod férceletlen ágyneműben és meztelen is beléd bújok és te látod nem követelem vissza neked ajándékozott elernyedésemet
a rettegés hogy nem támadok fel azon az órán mikor az utolsó megbuktatott állam felszámoltatik teremtménytelen zokogásom hóesésébe fulladt fekete fáradtság a lázak utolsó szentmiséjén szenteltvízbe fojtott konokság
kihűlt érveléseim állandóságultságából ragadd el szeretteimet nevedben harmadnapos elrejtett evangélium pápaságát eltörlöm
Megjelent: 2024-04-25 20:00:00
|
