VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Majláth Dániel versei (Schrödinger ölelése, retrográd)
Most meg valahogy, mint amikor a boltban leveszel egy könyvet a polcról, beleolvasol, aztán nem emlékszel, hova kell visszatenni, és inkább megveszed – itt vagyok.
A hátán csillagképekbe rendeződtek az anyajegyek, úgy navigálják az ujjaim mozgását – mint kis fekete piktogramok a járókelők lépteit. A derekán szédül egy villanypózna fénye: éppen azt meséli, milyen sok időnk van, hogy nincs még reggel, csak józanodik a sötét. Legalább megmaradunk ölelkezve másnapig.
Ránk feküdt valami, ahogy kedvesen a mellei közé szorította az arcomat, és amíg kényelmesen, fuldokolva vizsgáltam a bőrét, elneveztem nyugalomnak. Mosolyogtam, hogy lehet így aludni... Mégis inkább maradtam volna úgy, és ébredek beállt nyakkal, ferde gerinccel, minthogy bármerre is forduljak. Mert ez Nyugalom. És ennek is, mint mindennek, akkor van igazán súlya, ha mozgatni próbálod.
retrográd
Annyiszor végignéztem már a hajnal császármetszését. Mint egy haldokló ikerpár, a Nap és a Hold küzdenek az életben maradásért.
Én fű vagyok. Épp kaszálnak. Megfagynak rajtam a léptek. Fölöttem madarak szállnak, mint eltörött ujjak közül kipörgő pillangókések.
Megjelent: 2024-04-15 20:00:00
|