Keresés a honlapon:

Ocsovai Ferenc versei (Légvár, Ledobott atombomba, Ambivalenciád, A gitárok hallgatnak)

 

 

 

 

Légvár

 

Mintha nem is
létezne tett és akarat
és ebben a felszínességben
soha nem is létezett volna;

mintha visszhangom
csupán a vákuumos térben,
a semmi sötét atomjaihoz szólna

és a nagy mű, amit bőszen építgettem,
nem lenne, csupan egy felfuvalkodott,
légüresen kongó és részeges látomás –

egy titkos, láthatatlan tintával
az üres lapok szélére felrótt,
gyertyaként égő élet.
Meddő önfeláldozás.

 

Ledobott atombomba

 

Egy nagy szerelem lehetett volna,
mégis máshogy rendelte a végzet.

Nagy szerelem: talán az is volt,
ám, hogy te ezt miért nem láttad,
fejembe még mindig nem férhet.

 

Atlasz-lelkem a hátán érted
még egy második, zakatoló,
kettéhasadt világot is eltűrne.

Keresném az igaz utat hozzád,
de továbbra is csak egy helyben
állok, teljesen megsemmisülve.

 

Ambivalenciád

 

Ahogyan magadnak, úgy nekem is

egy fehér- és egy fekete naplót írtál

énekeddel viasszá olvadt szívembe.

Az egyiküknek lapjain befogadtál

elzárt életedbe, a másikban éppen

onnan lettem teljesen számkivetve.

Körbenézek és dühöm hol engem,

hol téged, hol a világon minden mást okol.

Mert kettős erő munkál benned. Egyszerre

egy rövid Mennyország és egy hosszú Pokol.

 

A gitárok hallgatnak

 

Sem zene, sem hang, sem melódia.

Sem kotta, sem dal, sem harmónia.

Minden néma, ködös, csak zizegő nesz.

Csöndes vákuum, mélyűr, nem más ez,

ahol nincs helye mariachinak,

trubadúrnak és bárdnak;

ahol új nóták az emberre

már egyáltalán nem várnak;

ahol elszakad az utolsó húr

és a hangolókulcsok

szilánkosra törnek.

Ahol sosincs vége

a hamisan zörgő,

dörgő, refréntelen,

pokoli blues-körnek.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-02-29 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.