VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Köves István versei (Innen, Sitt lett)
INNEN
Szétnézhetsz megállva, ez már az a szomorú, vizes sík, lehet biccenteni, de nem remélni.
Gondolódik bennem sok bolond dolog, nem old kékítőt a költő anyja, ha értik, mire gondolok, mert
itt már semminek sincs bokra, száz év múltán sem kél remény, esetleg kőkemény költemény:
Ahogy a felhő megy az égen, sok évvel ezelőtt, ifjonti hévvel csillagot írt rá a költő régen,
de ma a semmi ágán nem ül semmi, az ágak, mint elszenesedett ujjacskák, ha bármi ülne is rá, csak azért, mert
innen már nincs hova menni.
SITT LETT
A városrész, a kerület, a főútvonalak neve még megvan, de a mellékutcák két oldaláról a házsorokat egy hatalmas borotvával lemetszették, vagy tán sziszegő lángszóróval, mint a tévéhíradókban, s ezzel el is tűnt a környékünk, eltűnt a múltunk, mintha eldobható lenne, nyomtalanul, a hűs lépcsőházak, a szellős kapualjak, a foghíjas padok, eltűntek gyermekéveink, tégláról téglára darabokban, szótlan széthordták, közönyösen: sitt lett az ifjúságunk. Nem is a helyükön terpeszkedő tunya toronyházakkal van bajom, dehogy, csak bámulok én múltam eltűntén, mi mást tehet a költő szülőhelyén, szülőhelye helyén, csak nézek vissza, merengve és könnybebarnult szemmel a helyre, hol még hibázhattam, hol még volt megbocsátás.
Megjelent: 2024-01-22 20:00:00
|
