Keresés a honlapon:

Fűkő Béla: Bodzáim ölelésében

 

 

 

 

Bodzáim ölelésében

 

Látszólag hozzá vadultam 

vadonom szedreséhez.

Csimbókban hajam, szelíd tekintetem

féreg rágta odúból réveteg szemlél,

akár egy kellékes.

Vigyázz! Szögek, élek, borul a színpad, 

a teremtő tenyerén hasadni kezd az élet.

Nyílt sebhelyként tátong a törés,

vonal mentén omlik, aminek hullania kell.

Bodzáim nőjetek sebtében

Szakad varratom végső idegszála,

szakítsatok négy égtáj, négy egyelő darabjára!

Gyökérben szívós, törzsének szíve szivacs tájt alázatos,

de lombja néma.

Mondjátok csak egyszer, ahol kapaszkodik, az el nem vágható.

Mondjátok csupán, hajlik de nem megalkuvó.

Mondjátok csak úgy, aminek koronája van az nem lehet alávaló.

Mi sós bennem az a dér,

testem vörös enyve, 

kőre nőtt tövis könnye

Körötte fű szilánkok ragyognak vérfürdőben.

Ne nyúlj felém!

Éles, rögös, de még él.

 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2024-01-04 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.