Videó

A Vadász Erdész csatornáról




Keresés a honlapon:


Melania Farago: Dia képek (Veled, Nélküled, Hiány, Zárványban, Baba, PIC, Panír, És, Átfestett kép, Hogyan, túl?, Játék, Mindennapi Chagallom, Miközben ő azon gondolkodik, Kivégeztetett, Most mi jön)

 

 

 

 

DIA KÉPEK

 

VELED

A fejed két kezembe fogtam, hajadba túrva egy délután.
Elmosolyodtál.
Láttam a szemedben – kancsalít, ha közelre néz –
magamat, mint csupasz, riadtan kucorgó gyermeket.
Mamázhatnékom van néha – látod?
Arcod völgyeiben csillogó barna tengerszemek…
Megmártóznék, hogy kiszállva, a bőrömön vigyem még a rákenődött cseppeket
aztán bebújok a ruhád alá, hisz ott vagyok otthon, benned létezek

NÉLKÜLED

Most csak kavicsokat sírok.
Repedezett máló szobor és pereg ki belőlem az életem

HIÁNY

Jó, hogy mondod!
Persze, szervezek majd valami bulis programot.
Csak most…(nem is látod, Édes?)
megnyúzott vagyok,
lüktető véres húscsomó,
egy alvadó, liluló, zöldellő vérlepény
és valahogy’… nem szervező éppen.

ZÁRVÁNYBAN

Az úgy volt elképzelve, tudod,
hogy majd rajongók imádnak, mint csillogó gyémántkövet,
csodaszépet…
és most látom is a villanó vaku-fényben
bájolgó arcuk, de nem érnek el hozzám a cérnakesztyűs mohó kezek.
Nem érint meg senki engem…
Gyémántmagányban…Jaj!… Anya! Annyira egyedül vagyok…

BABA

Szerettem volna belőled bennem egy babát nagyon.
Keletkező, nyújtózkodó, méhemben éledő sejthalom
…testet ölt éppen az ige
maszatos, kicsi angyalom

PIC (Perinatális Intenziv Centrum)

Váratlanul, vadul világra lökött
vergődő koraszülött…
rám csapva hajszálerekből vérző placenta seb…
és elfelejtették elkötni a köldökzsinórt!…
fulladozom, félek…

Anya a kávéját issza éppen…

PANÍR

Rajta maradhatott az ujjaimon a panírmorzsa?
– most, hogy így érzem, nem tapintok semmit… –
Vagy ki tudja?
Biztosan valami hasonlóan fontos dolog történhetett…
Vagy csak ott maradt
belőlem
valami benned,
ami…
az a valami, ami pont…
pont az a valami, ami én vagyok?

ÉS

és átéltem pár nap alatt mindent.
Voltál remény.
Termékeny, mosolygós,
az ablakfényben elmerengő,
törékeny kezét növekvő hasán pihentető drága asszony
és voltál a létezést érvénytelenítő
kölykét felzabáló szörnyeteg…

most meg, mint valami öröklétre szóló küldetés,
csak nézném, hogyan nő egy erős, eltévedt szőrszál a combodon
aztán eltűnik (borotva persze)
aztán újranő
ennyi:
nő…
sejtek…
szagocskák…,
Melanie

ÁTFESTETT KÉP

Igazad van,
inkább vékony, karcos aranyvonalkákkal kellett volna megrajzolnom az arcodat,
almácskásabbra
és hozzá lehelni azt az elunhatatlan mosolyt…
meg még mellé festenem valahogyan a kezed,
úgy, hogy ez az egész
a csillogó hajzuhatagodban
…lebeg…

HOGYAN, TÚL?

Alig várom az éjszakákat
a nagy, fekete, hiányod nélküli, gyógyszeres csendeket.
De aztán újra a riadt, magányos, nyirkos reggelek.
Elmaszatolt felhők az égen… elnagyolt feladatok
és nem találkozom senkivel, mert
Diaképeket könnyez a szemem és nem látom tisztán a többi arcokat.
Valahogy túl kéne élni.
Csak ennyi maradt.

JÁTÉK

Amíg játszottunk,
rám aggattad az össze kinőtt, rojtos ruhádat, Édes.
Észre se vettem, hogy egyszer csak,
lecövekelten,
mint madárijesztő - mozdulhatatlan -
állok ott
a te-szagos gúnyáidban a réten,
amíg te egy pillangó után, hátra se nézve,
kacarászva elszaladsz…
.
.
.
Persze lefoszlanak majd a fodrok…,
meg – tudjuk – persze a fű, meg az utak…
de még a madarakat ijesztgetni is nehéz
délibáb mosolyos, eltűnő eged alatt…

MINDENNAPI CHAGALLOM

Mindennap elmegyek arra.
Reménykedve nézem az ablakot.
Várva, hogy mosolyogva, derékig kihajolsz újra
és látom is, ahogy karcsú alakod
– abban a hülye, nagy szemüvegben –
integetve ellibeg a háztetők felett.

Tudod,
ha ég lennék, te lennél a kékem!

MIKÖZBEN Ő AZON GONDOLKODIK…

Félek, hogy nem lesz, akit tudnék így szeretni újra
és pláne attól, hogy nem lesz, akinek elhiszem

Megnyúztál bazdki !
Fröcsögve vérzek.
Haldoklom anya!
Bazdki!

Nem valamitől,
a hiányodtól félek,
hogy nem érsz majd rám…
mert vannak Nagyon Fontos Dolgok
például itt van mindjárt
a reputáció,
továbbá a
villódzó lézerfények
és a kardok is (csak titokban hozzá) persze
meg…
meg a kisuvikszolt éjjeli edények… meg az a valami,
amit jó áron el lehet adni.

De hol van Melanie?
Hol vannak a szimatolós szédelgések?
(A genetikai összeesküvések?)
Hova tűnt az életből az Isten?

KIVÉGEZTETETT

Próbálom ám okosan vinni a napjaim.
Távol a zajongástól, itt az erdős részeken.
De – tudod – vihar van…
eltűnt az árnyas liget reménye, a jóillatú otthonszagú zugok.
Riadt szemek odúból lesik
hogyan csókolják egymást sikongva, csupaszra a megvadult fák
gyanta cseppek,
avarvihar,
száradt, nemélő, repedezett, volt levelek…
valahogyan mégiscsak eltűnt… a hit, a remény meg a szeretet,
mindez valahogyan…
Véletlenül?
Játszásiból?
Mégiscsak kivégeztetett

MOST MI JÖN

Kirakatba hányt műanyag babák
szétszakadt ruhák, kócossá tépett haj, megvakult szemek,
lepottyant karok, lábak, fejek…
Vajon én még összerakható vagyok?
Babajavító mester, engem ki rak most össze, kérem?!
Leszek-e én még?
És ha leszek,
kinek a játéka leszek, ha játszani még egyáltalán tudok?

 

 

  
  

Megjelent: 2023-10-04 20:00:00

 

Melania Farago

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.