Keresés a honlapon:

Köves István versei (Lódz óváros, Magyarkodni)

 

 

 

LÓDZ ÓVÁROS

 

a csönd és félelem oszlopcsarnokában,

hol néha léha pókok fénylő szála száll,

ballaghatok csomag, hátizsák, teher nélkül,

mint szabadságos fegyenc, körbesétáló,

sorakozva, motyójában a legszükségesebbel,

akit még nem kísértek így, sokat kell még okulnia.

 

korhadt kerti padba vert húszas szegként,

állok a nap verte világ előtt, árnyéktalan,

tudva, okkal, céllal kerültem így ide,

valaki akart, vagy előbb-utóbb fog kezdeni

velem valamit, szüksége lesz rám, nagyon,

ismer, tudja, ápolgatom, ha virág, ha gyom.

 

vagyok nyomorult kulcs a zárban, akadó tollú,

akkor lesz csak enyém ez az élet, ha végre meghalok,

lesz, aki átkoz, lesz, ki vígasztal, jön, kire múltam ráhagyom,

bóbiskol már a holtak kertje, hintáz az ezüstlevelű hársfa,

véres hold fénye támolyog, karolják dülöngő házsorok,

a gettó határán megállt az idő, odabenn rekedt a fájdalom.

 

 

 

 

MAGYARKODNI

 

nyiss ajtót nézz a szemébe

hallgasd meg ha halk is

kínáld kérés nélkül

mindegy ami van otthon

ha más nincs friss vízzel

de tiszta pohárban és

mosolyogva megértőn

nem bánod meg hidd el

bízz magadban magad erejében

bízz az érkezőben önbizalommal

az erős hittel bekopogóban

ember ő is anya szülte

hitelezz neki magadnak

ezzel jogot váltasz arra

bármerre visz utad bekopoghatsz

nem uszul rád véreb ebben a hazában

beléphetsz fogadnak jó szóval

kínálnak étekkel ami éppen akad

szomjad is olthatod mázas csuporból

vagy metszettkristály-pohárból

szemedbe kapaszkodnak bízvást

s tied lesz újra ez a Magyarország.

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2023-06-22 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.