Videó

A Fefe Szabó csatorna videója




Keresés a honlapon:


Köves István versei (Szagok, illatok, odor; Csak só, meg hullámok; Félúton – útfélen)

 

 

 

SZAGOK, ILLATOK, ODOR

 

A múlt században mindennek más az odorja

a félelem szülte verejtéknek szaga

a kéj verte testhabnak illata páráll

hangjuk is van a szagoknak illatoknak

ha sokan süketek is rá azért létezik

segítik alkalmanként az emlékezést

egy eső verte erdőszél és Bach meg Haydn

a hűségesen remegő állat ázott bundája

a tej sűrű-sárga illata a cseréppohárban

a pórusokból omló keserű a kemo után

a főzött mák arcpirító kipárolgása

a kedvlazító tanyák fahéj paplana

a hajléktalanok savanyúkáposzta bűze

a macskaalmok könnyfakasztó ammóniafelhője

a ringatózó rosszlányok lábközi pézsmaüzenete

a lacipecsenyék nyári nyálcsordító zsírhívogatója

trágyadombok, pálinkafőzők orrfacsarója –

a kamasz-szerelem nekem már örökké zöldalmaillatú.

 

 

CSAK SÓ, MEG HULLÁMOK

 

Csak só, meg hullámok a tenger,

a homokos part meg az, ahová a fókák

lihegve kiülnek napozni egy kicsit,

 

én kit fogok hívni az utolsó pillanatban, majd

kinek a hangja lesz fülemnek eléggé mámorító,

mikor kegyes kezében billeg a nagy távirányító,

 

Robinzonkodásra készülve a morajlásban

még megszámolhatom a hullámhabhegyeket,

az ajtó igéje meg a csikorog, mielőtt zárul.

 

 

FÉLÚTON – ÚTFÉLEN

 

 

Rejtőzködöm, akár a remeterák, itt, hol

részvét és bánat lábamhoz lapulva követnek,

szellő cipeli szuszogva az ősz szagát,

bogár karistolgatja a hallgatás tejüvegét,

bambán bámulnak rám a béna a bokrok,

és magukhoz ölelnek az elvetemedett éjszakák.

 

A Fő utca 27-ben, az udvarunkon,

földbe ette magát a sárgán sistergő salak,

a régi kertet belengi füstös szénaszag,

kinn járdára hágna a csálé csorda –

ha volna, de se járda, se csorda, réges-rég.

Fehér, és színfoltnak meglepően szép lett

a kifakult fűben sziklásodó kutyaszéklet.

Emlékezik és visszavár e sárló tarló még.

 

Vér és arany, nyomában hab és iszap,

az élet máig forrón fortyogó kevercse,

itthon vagy otthon, tovább vagy vissza,

halottról nehezen lehúzott jó cipő, hazám,

előtted kéjesen nyújtózkodik a múltba

költőd, K. István lustán kanyargó verse,

reggeli vagy inkább holdfényes esti,

de semmiképp sem déli báb, hullámzó tavilencse.

A Tout va bien enyhén mondén teraszán

valóban minden a legnagyobb rendben,

ahogy illik, ma is forgandó a szerencse,

katalógusból kínálja leánykáit a kirúzsozott madám.

 

Köszönöm, köszönöm, majdhogynem elég volt,

bezár a bazár, fölém borul a kihasadt égbolt,

csóka rikácsol karmolászva az ázott szalmatetőn,

veszekedett bolond, ki mégis marad ma,

nem tudva, hitszegő e mind, kit hite elhagyott,

magam is megszorult kulcs vagyok a zárban, pedig

ha érdemtelen is, elölről kezdeném, az egészet én, hisz

félúton ragadva, még tengernyi lennivalóm akadna.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2023-05-25 20:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.