VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
José Eduardo Degrazia versei (Hogyan kell házat építeni, Minden) Fordította Balázs F. Attila
HOGYAN KELL HÁZAT ÉPÍTENI
Vannak emberek, akik a dolgok tökéletlenségén siránkoznak, én épp ellenkezőleg, a befejezetlent értékelem. A repedés a falon, ami eltűnik, az számít, hosszú nyári délutánokon, a borfolt a vasárnapi asztalterítőn, őszi éjszakák lángoló szerelmi emlékét őrző folt a régi faágy ágyneműjén, Becsülöm a kőtörmeléket és a romokat, a sikertelen, de meg nem szűntetett projekteket, melyekről már mindneki lemondott. Talán azért, mert a lelkem is foltozott, tányér-, csésze- és pohárszilánkokból áll össze, kések, villák és kanalak patinájából, mely a régi ház ősi iszapjába süllyedt; talán azért, mert azokból az anyagokból vagyok, melyekből az élet- és halálvágy tevődik össze, valamint az öreg nagynénik és elődeim portréiban felejtett álmokból. A régi, elveszett dolgok közt turkálok, egy titkos házasság padlóján, az elgurult gyöngyszemekre figyelek: nem találhatók, mégis léteznek és ragyognak. A tökéletlenséget látva, talán kedvet kapok újra belekezdeni, mintha valaki széllel szemben házat építene.
MINDEN
Minden, amin nem fog az idő vasfoga olyan, mint a márványpadló, mint a sír fehérje, minden, ami a földön megmarad lassan szétmállik mint az elszáradt őszi levelek, minden, ami az ősi civilizációk szimbólumaiból megmaradt, ma is mozgatnak minket, mert a test még mindig emberi, minden, ami megmaradt a régi erődök falairól való zuhanás után, minden, ami ragaszkodik a túléléshez, akkor is amikor már csak a hamu telepedik rá, mint a ház szobáira a por.
Minden, ami nemzedékek óta bennem lakozik Múltbéli, régi és halott dolgok, minden, amit vissza akarok hozni és életre kelteni a költészetem leheletével.
Megjelent: 2023-05-07 20:00:00
|