Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


Köves István versei (Felhőhabverő helikopter, Nyugalmas éj, mozdulatlan, A harmadik már csak útban lenne)

 

 

 

 

FELHŐHABVERŐ HELIKOPTER

 

Áldozatokról, túlélésről, újrakezdésről,

Európa vagy a világ dolgairól, ma már tudom,

akár az emberiség jövőjéről is, reménytelin csak

Regécen, a diófás kertben érdemes gondolkodni,

a cinege-szó járta, rezgő szederágak indái között,

ahol, ha azt mondom, a jobboldali szomszéd,

az a kapucskánkban a vár felé fordulva,

a jobb kezem felöl integető boltosékat jelöli,

akik megvették az ott volt régi kocsmát és

helyre kis nyaralót alakítottak bele, kandallóval,

mert errefele az a divatozás, nem a medence,

és ha azt találom mondani, a baloldali szomszédom,

az akkor meg Gáborékat jelenti, még ha Gábor már

elhunyt is, csak az özvegye, Éva maradt egyedül

a hordós-kongó sokablakos házban, a totyogó tojók,

csofla csirkék és bimbózó bazsarózsák asszonyának,

s ahol a rómaiak meg a görög katolikusok,

főleg is csak a régi-bűnös, kendős öregasszonyok,

egymás mellett térdepelnek főt hajtva az Úr elébe,

hol az egyik templomban, hol a másikban,

aszerint, hogy a tisztelendő úr vagy a pópa ér rá

éppen azon a vasárnapon, mutatja, hogy melyikük,

vagy az Opel, vagy a Renault parkol a temető sarkán,

s ha felhőhabverő helikopter berregése zavarja meg

a hűvös templom méhzümmögéses, áhítatos csöndjét,

Lábi, a világlátott kőművesmesterünk, akire

a negyvenötös Nike éppen passzent, csak annyit szól:

Na, majd ti is ott végzitek, mint a mieink, Hejcén,

aztán sírhat utánatok anyátok, hiába.

 

 

NYUGALMAS ÉJ, MOZDULATLAN

 

 

Elnémultak a kültelki lakótelepek

a tömbházak kábán hanyatt a Remíz-kanyar sem csikorog

az éjfélutáni féltékenységi áriák névnapi prolipetárdák

részeg gajdolások üldöző rohanások döngő lábdobogások

helyébe konok némaság henteredett pólyapuhán

a fegyelmezetten fülelő összeesküvők némasága

vagy a csikorgó fogú büszke haldoklóké

ki tudja de fülsiketítő

akár valamikor az építés szülő robaja 

vagy még azelőtt a telep helyén állt temetőkerté

vagy a célba igyekvő gyújtóbombák zuhanás sikolya 

kábán hanyatt a lakótelepi házak beton hasábjai 

halomban a visszafojtott csöndek is 

mintha víz alá süllyedt világban élnénk máris 

hallgatunk nézünk s vészesen sziszegve fogy a levegő

míg felettünk a holdtányér Munch-asszonyarcot mintáz.

 

 

A HARMADIK MÁR CSAK ÚTBAN LENNE

 

Van úgy a költő, hogy palotát álmodik magának,

vagy szerényebben: kastélyt, ámbitusos kúriát,

jár benne fel s alá peckesen, lovaglócsizmában,

csoszog papucsosan, surran meztélláb, próbál mazurt

márványpadozaton, mintás berakásos parketten,

bolyhos, mirhás álom illatú perzsaszőnyegen,

átsuhan álomházán kérkedve, kergetőzve önmagával,

a zöld szobán, a kék szobán,

a gyertyacsillárosban meg sem állva,

a címermintás-cserépkályhásban se többet időzve,

belévigyorog elégedetten a cirádáskeretű velencei tükörébe,

a dúsan faragott, mélybarna komód tetején csak végigvonja

ujjait az ólomüveges rózsaablak játszi fényében,

az ónémet zenélőóra porcelánfigurái kecsesen kerengnek,

a fedetlen klavír elefántcsont-billentyűin futamot húz tenyerével,

a felhajtó előtt várakozó egy ideg paripák rángó bőrrel tűrik

a fogatban a félénk lovászfiú ügyetlen nyugtató kefesimítását,

a kapuban hosszú bőrszíjukat rángatva készülnek kirontani

csaholva, a szolgagyerekek kezéből a féltett henteskutyák,

de költőnk, a derék álmodozó, minderre alig ügyelve, célirányosan

lejut végre a megnyírt kert végében hűvösödő lakba, s annak

meszelt fehér falai között megáll végre a kamraszobában,

zihálva beszívja a friss mész és kátrány szűzi illatkevercsét,

körbefordulva berendezi gazdagon végső rejtek munkaszobáját,

ahol is ablak alatt egy asztal, a falon egy polc a piciny kehelynek,

útjába meg még legföljebb két hímzett támlás karszék esik,

több ülőalkalmatosság el sem férne, merre, minek, hova,

a harmadik már csak útban lenne, mint annyiszor a való életben is,

szigorú szolgálata van itt minden picinyke helynek, időnek,

öles léptekkel kimérve, faltól falig, a ritmusra ügyelve belül.

 

 

  
  

Megjelent: 2022-11-18 20:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.