Keresés a honlapon:

Szilasi Katalin versei (Elrejtőzve, Kísértés)

 

 

 

 

Elrejtőzve

 

 

Már nincsen arcom, 

csak maszk vagyok, 

egy torz vigyorgás,  mi rám fagyott. 

 

Kezemben megáll

a mozdulat, 

és reszket a föld 

lábam alatt. 

 

Fákon a kéreg, 

vastagodom, 

sebemet heggel 

eltakarom.

 

Nem ismerem meg, 

aki szeret, 

akit szerettem, 

majd elfeled.

 

 

Kísértés

 

A pisla lámpafény 

előttem imbolyog. 

Tenyérnyi foltokból 

áll a világ. 

Lassan lépkedek. 

Hosszú angyalruhában 

megnyúlt árnyékok 

kísértenek. 

Fehér selyemszütyőben 

két fényes pénzérme lapul. 

Kharón, a ladikos, 

a parton áll, 

s csak vár, csak vár 

szótlanul. 

Talán, ha venni

lehetne feledést, 

átkelnék én is a folyón, 

de hajnalodik. 

Zajongni kezd a lét. 

Józanodom.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-11-12 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.