Bánosi György: Aranykor
Aranykor
akkor farkas vagy kanca
táplálta a kitett gyermeket
s a kígyók, ha segített nekik
fülét értővé nyalták
s a hajóorr váratlanul
emberi hangon
osztott tanácsokat
lant daltól küklopsz-falak szöktek a magasba
s a kürt szavától egyből leomoltak
s bevette a bevehetetlen várost,
ki lemetszette királya arany fürtjét
vagy kimondta szent nevét
véle érintkező fiába
a Föld kiapadhatatlan erőt öntött
a széltől sebes paripák fogantak
és a lányt anyává tette
a játékos folyó, a kipattanó szikra
vagy a virág illata
s minden halandóban
vigyázó géniusz lakozott
és óvták a tűzhelyt a mellé hantolt ősök
és addig élt az ember,
amíg a tűzbe vetett hasáb el nem hamvadt
beszédes ábrákat rajzoltak ki a csillagok
s intő jel rebbent a madarak reptében
ismeretlen nyelveken motyogott
a lelkesült
s a szentélyben az esengő
álmában gyógyulást nyert
a kevély farkassá, a vonakodó babérrá
a gyászoló égerfává változott
s jácint sarjadt ki a szerelmes véréből…
ha dögvész pusztított
a király hajdan vétkezett
és a villámsújtott egykor
kifecsegte az istennő szerelmét
ha harcoltak az emberek
harcoltak az istenek
s olykor a jámbor asztalát
álruhában felkeresték
a táncoslábú királylányt
elragadta a szerelmes szélvihar
s a szép apródot
lehúzták a forrásba a nimfák
hogy halhatatlanként öleljék
Megjelent: 2022-10-17 20:00:00
|
|
Bánosi György (1953-2024) költő, író, tanár |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.