Hepp Béla versei (Szakaszjegy négy megállóra, Szóköztes, Simítsd a homlokom)
Szakaszjegy négy megállóra
Csak őszbe fordulunk ma mind a ketten,
ezer levélbe, barnuló avarba,
a körte illatát veled szerettem
s a sok diót telelni zsákba varrva,
kazán tüzére bízva majd a héjat
mikor nyugodni, (hó alatt lehellet),
hitet tavaszra csöndes-álmos éj ad...
s az ébredés szerelmes íze mellett
a fény redőnyöm résein keresztül
beszúr, s megint rohanni kezd a naptár,
a búzaföld fölött szikár kereszt ül,
s poros kabátot ölt az elszaladt nyár,
évre év... e létszerű maketten
újra őszbe fordulunk mi ketten.
Szóköztes
Mint a koldus, remegve nyújtom
egykorvolt álmokra két kezem,
sehonnan űzött keresztúton
állok két térdemen.
Mint a koldus, lehámlott rólam
már minden oktalan büszkeség,
s nézem, ahogy a barna porban
halódnak hűlt mesék.
Mint a koldus, ahogy a lélek
tarisznya kínjával menni szán,
keresem magam messzeségek
imbolygó fókuszán.
Csak mint a koldus, úgy elhinném,
hogy lesznek még fénylő hajnalok
félelmeken túl, Istenem, én
ott lennék,
ahol nem vagyok.
Simítsd a homlokom
Apró láng ott fenn minden csillag,
óriás fehér gyöngy a hold...
Anya, bennem már lassan ballag
fényük, az ősz már átkarolt,
kísér, ahogy a szűz vidéken
kard által nem járt csönd remeg,
hulló csók, fátyolszín szemérem,
forró vér... messzi istenek.
Látod, már nem a szív ural,
de itt benn sír még egy ifjú dal.
Megjelent: 2022-10-09 20:00:00
 |
|
Hepp Béla – aLéb – (Budapest, 1961) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
