Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


Köves István Jónás mondja a magáét, de útnak ered

 

 

 

 

JÓNÁS MONDJA A MAGÁÉT, DE ÚTNAK ERED

 

A kikötőben éri a hajnal Jónást, idegen partra érkezett,

a lengő kötélhágcsóba kapaszkodva áll megint, sután,

lábujjára, sárgult körmeire, szétázott lábbelijére meredve,

mögötte a hajópalánk emelkedik-süllyed ütemesen,

ahogy a verdeső tenger hányja-veti magát alant,

hűsítő hajnali habokat hintve a hullámhegyekre,

s öklözi Jónás keményen konok halántékát, hogy ismét így,

karjait magasba lökve mondja hevesen az égre a magáét:

 

Bezártam házam kapuját, elprédáltam szép állataim,

csak mert újra útra nógattál, hogy hirdesselek, Uram,

hogy mindenemet, mi kedves, pocsékra odahagyjak,

s lám, itt állok, hű szolgád, semmibe szakadva, pedig tudod,

sem tettre kész, sem talpra esett nem vagyok már, Uram,

s könnyű belátnom, ím, topog már csak bennem a lélek,

most is, mily messzire kerültem attól, mire vágyom,

hiszlek, rendületlen, mégis a megértés hasztalan vágya űz.

 

Szaporodik a múlt, fogy a jövő, zsugorodik a lehetőségek zsákja,

sokasodik a megbánás, az én gyertyám is csak fogy, egyre öregszem,

hanyatt zuhanva a nyitott szemű múlt, készülődik a bennünk jövendő,

lábnyomokkal teli a poros földút előttem, és sehol egy követhető

biztos kerékvágás, merre, hova küldesz megint, mindenható Uram,

szikkadt töviskórók közé virágmagvat vetni, legyek áldozattá,

vergődjek csak, mondjam, mint magamét, a te szavaidat?

Aztán fújtatva csak rászánja magát, nekilódul a dombnak.

 

Tudom, a domb mögött, szerény házaik közt összegyülekezve

hű híveid várnak, hogy hírt vigyek rólad, Uram, mormogja tovább,

vigyem üzeneted, idézzelek szeretve haragvó szavakkal,

s közben, nézz le rám, szikkadt saruszíj lifeg dagadt bokám körül,

miért is követnének, csak, mert szép színesen szórom a szót

szegényeknek, szüntelen locsogva, mint cölöphöz kötözött csónak,

de emlékezz, hogy jártunk legutóbb bűnös Ninivében, tudhatod,

a kétkedőknek bármikor megnyitom lelkem, de soha a képmutatóknak!

 

Vállára veti kopott juta útizsákját, kongva összekocódnak benne

a rézüstök, tányérok, gyolcsba csavart kések, asztali szerek,

más kezével magához ölelé metszettrajzos fohászkodós könyvét,

hát, hogy ha már várják valahol végre, ne várják hosszan hiába,

riadó sirályok rikoltó csapata csap föl feje fölé, a fakuló égbe,

követve a reggelt, köszöntve, áldva az Urat, az ő kegyelmét,

s lassú, vont léptekkel, hitében megnőve útnak ered Jónás

a padkán sompolygó, véknyát nyalogató, girhes kutyát követve.

 

 

 

 

  
  

Megjelent: 2022-09-07 20:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.