Keresés a honlapon:

Aura Christi versei (A nagy tisztátalan fény, Az apokalipszis magja, A nagy senki) Fordította: Balázs F. Attila

 

 

 

 

A NAGY TISZTÁTALAN FÉNY

 

Amikor a nagy tisztátalan fény

visszaad a halál nyelvű világnak

és két lépésre vagy

a rohanó angyal uralta égtől

amikor a föld fekete szelleme

a szomjúságtól kóvályogva

- mérhetetlen időben - összegyűlik

egy helyet, egyetlen helyet keresve

amelyben megkerülheti a megrendült

lassú természetet;

amikor nem keresel senkit

hogy vezessen, a magányt

kertté varázsolva

a félelembe merült magányt;

amikor minden kihűl

és a kiáltás

amely betömi saját száját

újabb, rettenetes,

áthatolhatatlan kiáltással.

 

Amikor valami kimondhatatlant hallgatsz

mely karcolja titokzatos lényed,

amikor szinte minden kialszik

és nem marad neked más

csak az örök, nagy tisztátalan fény

mely - újra és újra – feléd árad,

kérdések feltevése nélkül,

választ sem adva neked.

  

 

AZ APOKALIPSZIS MAGJA

 

Hajnali öt óra van, az apokalipszis éppen zajlik.

Úgy nézünk egymásra,

mintha más-más világokból jöttünk volna.

Nem hunytam le a szemem.

Nyugtalan lélekkel rohanunk kifelé

és látjuk a napot kilőni mint egy lövedék.

 

Egyikünkből fa nőtt.

Mindannyian ott szorongunk koronája körül.

Csendben nézünk egymásra.

Tanulmányozzuk egymást, nemhiába.

Nem értjük, ki közülünk a nagy hiányzó,

aki fává alakult.

 

Senki nem ért már semmit.

"A félreértés a hatalom kezdete"

– motyogja a nyugat felől sántikáló angyal.

Elferdítjük a valóságot. Visszatérünk az épületbe

és a túláradó, minket asszimiláló erőről beszélgetünk

 

Valójában mindenki lesben áll,

mint az istenek egy másik szózat méhébe burkolódzva,

összekeverve nyelvtanunkat, témánkat, a központozást.

... Egyikünk hiánya befalaz mindnyájunkat a félelembe.

(És hagyjuk magunkat a ravasz éhségtől megbénítani.)

Micsoda kukacoskodás a világok között kifeszített csendben.

 

– Sötétedik – mondja valaki remegve.

„Nézzétek el távollétemet!” – kiáltotta

az ajtón forgószélként érkező költő.

Valami hihetetlen történt.

Nagy változások mennek végbe. (Fejét tenyerébe rejti)

Elvesztettem éppen a birodalmamat."

 

Hajnali öt óra van, az apokalipszis éppen zajlik.

Egy erő megszagol minket, kiszakít a túláradásából.

Nem keresünk mérföldköveket. Sem más neveket.

Nevetés. Előtte a hatalomról van szó.

Láthatatlanságban ázva egy isten szájába esünk

hangos zokogással. Ő is – hélas – ismeretlen.

 

 

A NAGY SENKI

 

Szédítően – mint a szakadékban –

Olyan világokba süllyedek, amelyek

holló marcangolta elmémből robbannak ki,

testem keserű sötétjében.

 

Elsüllyedek, elsüllyedek

a tisztátalan magma boltozataiból

szivárgó méreg mézében.

Micsoda viharok támadtak bennem!!

 

Mélyre zuhanok, egyre mélyebbre

ősi sókeresztek között,

sötét éjszaka virágai mellé.

Senkinek nem vagyok ehető.

 

A jeges sötétség tüzében

profán éhségtől elsüllyedek.

Nyírek szúrják át az alkonyatot,

egy szellem tenyerében.

 

Fekete. Mennyi fekete árad

halántékomból, a vas éveiből.

Mint lávába vetem magam testembe

melyben újjászületek és újra elpusztulok.

 

Egy játék minden, üvöltés és röhögés,

és csend és vándorlás

a nagy senki által görgetve,

ahonnan magamhoz visszatérek .

 

És elsüllyedek. elsüllyedek

valami szent ismeretlen mélységbe,

kiszakítva magam a nagy senkiből

magamba zuhanok egy másik testből.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-08-26 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.