Keresés a honlapon:

Halmosi Sándor versei (Halaszthatatlan, Mintha éles köveken, A szomszéd asztalnál, Tisztul)

 

 

 

 

 

HALASZTHATATLAN

 

Halaszthatatlan dolgunk lenne a világban.

Ugyanarra a halaszthatatlan műtétre várunk, mind. 

 

 

 

MINTHA ÉLES KÖVEKEN

 

Mintha éles köveken mennék feléd mezítláb.

De nem vagy sehol. Magamat sem találom.

Aztán a kövek is elmaradnak.

A vérzés a havon.

 

 

A SZOMSZÉD ASZTALNÁL

 

A szomszéd asztalnál fiatalok ülnek.

Harsányak, obszcének, azt hiszik, övék

a világ. És még igazuk is lehet. A hiány

és a lendület, ami utánuk marad, mind

neked adom. Nem az enyém.

De ha elfogadod, nincs visszaút.

És a közösség, a beavatás után, 

a mondvacsinált karcok bennünk, 

az örökké ekcémás világ szenvedése, 

a megváltás körüli aprómunka nyűge, 

melege, és a végén semmi bizonyosság,

az egyedül biztató?

 

 

TISZTUL

 

Kiköpött és emberhalászokká tett minket

a végső idő, száraz csutkán lifegő szemekkel 

keresünk fogást magunkon, de a lélek

nem kér belőlünk, amíg kapar, s amíg

kaparják. Sem ülni, sem feküdni nem

tudunk már. Mindenhol szúr és szorít.

Mocskos a szent, dolgozik.

Foltos a lélek. Tisztul. 

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-05-16 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.