VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Köves István: Fű nő a sínek között
FŰ NŐ A SINEK KÖZÖTT
Ez évben enyhe volt a nyárvégi alkony is ebben a pengetarajos-drót kerítette maradék-házban, a hazánkban, fűszeres, langyos és borzongató, akár mangános állott vízben a lábáztatás. Városomban végleg bezártak a kis-mozik. Elsőbb a köpködős gyöngyvásznasok, de hamar aztán az elsőhetes filmszínházak is, sorban, s attól kezdve már nem volt akkora nagy szám a főiskolán a filmrendezői szak sem. Mécsek, gyertyák, fáklyák lobogva emlékeztetnek még a régi makacs hitre, bárki emelte, akármiért, a tény: Kerítések közt élünk, bekerítve. Ki tudja, hova lett október lángja, vele a lobogás? Elforduló évfordulókból, jelképtől jelképig kapaszkodva tolong a terepasztal körül sok bergengóciai hős, megint bokacsattogtatós toborzó szól, untig, pedig a korosztályom már rég tornacipős. Kapunkban megtorpan a reszkető áhítat, errefelé, most, ha még akad valami remény, szépség, az is csak liliomsápadt és alultáplált, a kiontott vér tapadó bűze mindent átitat. Hova lettek a villamos-ütközőkre akasztott halottak-napi koszorúk, a könnygyászos özvegyek, fű nő a sínek között, lelakatolva a rozoga saroglya, a csavargók már nem is csavarognak, csak ülnek, néznek maguk elé, sóvárogva-sajogva, üresek a vendéglő udvarok, a lócás kerthelységek, földre lökve eszi a rozsda az abroszleszorító pántokat, hiába meredeznek, mint ég fele mutató hófehér dárdák, hiába lebeg a vágtató vadlovak fehér sörénye vigaszul, mégist üzennek a szélbe robbanó vadgesztenyefavirágpetárdák.
Megjelent: 2022-04-14 20:00:00
|