Keresés a honlapon:

Szilasi Katalin versei (Április, Apám, Anyám)

 

 

 

 

Április

 

Én nem ilyen áprilist ismerek.

Szeszélyest, bolondost, kedveset.

A földre hajolva hallani,

hogy harsog a fű, s valami

mocorgás van a fákon, bokrokon.

A komor homlokon

egyszerre fölfénylik a nap.

 

Most reng a föld

a talp alatt,

fönn zúg az ég.

Úr a tűz, a vas,

Az ember hulladék.

 

 

2022. április 1.

 

 

 

Apám

 

Apám emlékeimben hátul ül,

mint a „se ilyen, se olyan” gyerek,

akit az osztályban

az utolsó padba ültet a tanító,

mert nincs tőle mit várni.

Nem boldogítja se pénz, se szó,

elvegyül a föld és az ég között

egykedvűen botorkáló sokasággal.

Azért esténként néha érte megyek,

mintha az anyja volnék, kézen fogom,

és hazavezetem kötelességből.

Mert tudom, hogy mindegy voltam neki,

igazából soha nem szeretett.

 

 

Anyám

 

Anyám volt. Könyörtelen.
Nem bántott,
csak itt hagyott
egy őszi reggelen.
Fodor felhők kísérték
végig az úton
a fekete menetet,
fejünk felett
nehéz öreg-szag,
krizantém illata
lebegett.
Odafönt varjúraj körözött,
s én ötévesen,
fogva nagyanyám kezét,
odasúgtam,
'nézd, mama, szeplős az ég!'.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-04-12 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.