Keresés a honlapon:

Köves István versei (Kokárdás járat, Akár az ötödik a szabad Kossuth adón, Amikor lájkol az Isten)

 

 

 

 

KOKÁRDÁS JÁRAT

 

Ebben a vagonban nincs már sok meglepetés:

A svájcisapkás szabadjegyes munkásbakancsban

bicskával szalonnázik az ablaknál, és izzad,

a zöld vadászkabátos úr vadászújságot olvas,

a sokszínű körömmel karmolászó csajszi nőmagazint,

a márciusi ifjak meg nyomogatják az okostelót.

 

 

 

 

AKÁR AZ ÖTÖDIK A SZABAD KOSSUTH ADÓN

 

Nem kell megírni az egész verset sosem.

Nagyon. Elég a vázát (Prudhomme), a lényegét.

Csak valahogy úgy kell befejezni,

hogy nem abbahagyni. Úgy, hogy ha

újra úgy adódik, folytatható legyen,

s mégse maradjon befejezetlen,

mint ama szívdöbögtető szimfónia,

mert vannak betokosodott közös szavaink,

mint beletört tüskét, elég csak ujjbeggyel

megsimítani, újra sajog a régi fájdalom,

idézve múltat, jövőt, s tettekre emlékeztetve,

dicsőségedre, szégyenünkre, édes Uram,

ki se kell mondjam: Maléter, Angyal Jancsi,

elég az üstdobot idéző papapa-pamm!

 

 

 

AMIKOR LÁJKOL AZ ISTEN

 

 Tudod, emoji vagy emodzsi,

mindegy, piktogram, hangulatjel,

egy kattintás, és vigyorgunk, mintha

körülöttünk minden pompásan menne.

Annyi ima után, két kapcsolat közötti

kellemes kapcsolatban lubickolva végre

eldöntheted, akarsz-e úszómedencét is,

vagy elég a műpázsit kerítette ház,

s ha úgy érzed, végre visszajelölt

és látványosan lájkolt az Isten,

kattintásra, hoppá, vigyorogj te is, mintha

minden pompásssan menne itten.

 

 

  

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2022-03-15 18:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.