VideóAz M5 videója Keresés a honlapon: |
Czékmány Sándor: a zuhanás dialektikája
a zuhanás dialektikája
a pillanat önmagába zsugorította a távolságot szűk tudatrepedések keletkeznek a leszakadó mélységben és bennük a rémület hogy minden ezután következő lépés előtt remegni fog mert beleégett bármelyikük lehet az utolsó ** ott ahol vagy ott ott kell elviselned a világot ha kiírtad belőle magad akkor is nem lehetnek álmaid róla nem és nem lehetnek képzelgéseid sem egy általad jobbnak hitt világ a valaha volt és a valamikor valahol majd lehetséges létezéséről persze fikarcnyit sem számít ha mégis van ha mást hallasz ki – ha van egy kis szerencséd és eléldegélsz még addig – a friss tavaszi levelek suhogásából a virágok színváltásaiból a permetező esőben a madarak – főleg kedvenceid a rigók – se hozzanak zavarba amikor – talán – még pár másodpercre úgy érzed gyönyörű az élet múltja jelene és bizakodva látod majd benne a jövőjét is hihetetlen mekkora és mennyire giccses baromságot tudok leírni pár másodperces elernyedés után csapdát állítok a fénynek és rettegve figyelem ahogy pórusaim beleszürkülnek a ki tudja honnan és ki tudja hova szivárgó öröklétbe *** ismeretlen voltál és maradsz maradék magad előtt is csak látogató az egyre mélyülő csendben pedig tudod hogy mindent lehetne másképp és jobban talán tudtad is mondom most csakhát hited próbálgatni nem volt elég merszed mestereidben sem hittél ha voltak is vonzó elképzeléseik zavaros tükörképeket raktároztál el róluk amikben annyi igaz sem volt hogy egyetlen arccá zülljenek benned ami talán te lehettél volna ha hagyod elsodortatni magad igazságkereső tévelygéseikben
Megjelent: 2022-01-02 18:00:00
|
