Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


Köves István versei (Vajákos, Aki állt már rámpán)

 

 

 

 

VAJÁKOS

 

Előbb-utóbb csak megesik minden,

Egyszercsak még Gólem is föltápászkodik,

Mondogatta nagyanyám, aki konok volt, nagyon,

De könnyen megenyhült fecskéink fürge röpte láttán,

Kendőjét igazgatva olykor dalra is fakadt, hogy

Fecskemadár, fecskemadár, ahol te vagy, ott van a nyár …

 

Előbb-utóbb csak megesik minden,

Emlegetem én, nyalka, kiművelt fővárosi,

Ki fecskeröpte helyett szarkakaparászást bámul,

S ritkán dalol, inkább csak keservest dúdol magában:

Fecskemadár, fecskemadár, hol vagy te már, hol van a nyár,

S reménykedik, mind, kit szeret, végül tán még feltámad.

 

 

 

AKI ÁLLT MÁR RÁMPÁN

(Ready to die)

 

 

Nehezen indul ez az évezred, olyan döcögősen,

ami szégyen megesett, sehogy sem képes múlttá válni,

tanulsággá márványosodni meg már végképp nem.

Ketrecünkről eltűntek a rázható rácsok.

 

Előttünk vagy mögöttünk csapódik a kapu, egyre megy,

nem gőzölgő titkok, csak bolyhos sejtelmek gomolyognak,

mint régi könyvben, minden lap alján, kiemelten

ott olvasható a következő oldal első szava: szabadság.

 

Minden elhagyható, csak az adósság nem,

Szókratész kezében a méregpohárral így rendelkezett:

Kriton, ne feledd, Aszklépiosznak még tartozunk egy kakassal!

Mindig meg kell fizetni a kölcsönt, s mindent, ami jár.

 

(csillag)

 

Saját halált csak az remélhet

Ki mert saját életet élni

Saját halálra csak az számítson

Saját halálra csak az számíthat

Aki merte saját életét élni

Aki saját életét merte élni

Saját halál csak saját életet követ

 

(csillag)

 

Mint tengerből kiemelkedő új sziget-világrészről

hullámokba visszahulló sziklaszirtet, csobbanót,

hordom magamban őket. Mind. Újraszülhetetlenül.

A többiek halálát nem érdemeltem.

 

De nem érdem díja, hanem kialkudott bér,

ígéretszivárvány, hit, remény mit sem ér,

csak tartás, büszkeség, ne riasszon az üres ég,

kerek szolgálat, létviszony.

 

A néptelen, kies tájban futó néma főúton a kátrány

hogy mégse legyen annyira vészjósló látvány,

a sáros tócsákhoz rendeljük vidám kispapok sorát,

békaugráshoz emelt reverendával, integető karinggel.

 

Maradt még márvány Mauthausenben, ha arra jártok,

nézzetek magatok elé, a szemüvegek, ha törötten is,

valahogy mindig előkerülnek, még a gyerekeké is.

Meg a félretaposott mamamamuszok.

 

(csillag)

 

Aki állt már a rámpán, kutyaugatásban,

nyakát behúzva, fejét leszegve, az érti,

aki nem, vagy éppen hogy őrt állt ott,

azt a föltúrt emlék, lehet, önérzetében sérti:

 

Nehezen indul ez az évezred, olyan döcögősen,

nem gőzölgő titkok, csak bolyhos sejtelmek gomolyognak,

ígéretszivárványok fölött riasztón üres fenn az ég,

a kölcsönt, tetszik, nem tetszik, meg kellett fizetni.

Saját halál, csak saját élet után remélhető.

 

 

 

  
  

Megjelent: 2021-12-14 18:00:00

 

Köves István (Budapest, 1938. 03. 29.) költő, drámaíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.