Birtalan Balázs (1969-2016) versei
Kemó-vers
Este tíz – az osztály süket.
Helló ismét, kockás füzet!
Íródik a kemó-versem,
komótosan – nem lóverseny;
csupán néhány félsor kattog,
az is fejben: itt nincs laptop...
Megfordult a régi képlet:
nem belőlem dől a méreg.
Nyakamban kúl high-tech pumpa –
valahol bent forr a munka.
Nincs irgalom, nincsen rejtek:
sorra hullnak el a sejtek,
nem követve égi tervet:
rákos sejtek, immunsejtek,
rákos sejtek, immunsejtek,
immunsejtek, rákos sejtek...
Egy a kérdés (semmi líra):
tovább végül melyik bírja?
Áramlik a tűz a vérben –
jó volna nem porrá égnem.
Jó volna most anyám karja,
ölbe venne, elringatna,
mint csak ő tud: halkan, lágyan –
ha meg nem halt volna rákban.
Maradnak a belső képek
trendi pszicho-segítségnek:
erős fák a szélviharban,
tűzálló ház, védett barlang,
óvják-őrzik testem-lelkem –
reggel-este tíz-tíz percben...
...Amúgy meg: a fenti kérdés.
Nincs megnyugvás, hazatérés:
majd az évek válaszolnak.
Most egybeér ma és holnap:
barlangok, fák, mérgek, tüzek...
Éjjel egy – az osztály süket.
Hogy vagyok
Köszönöm, egy részem remekül.
A többi: betűkbe menekül.
Amim csak van – ébrenlét, álom –,
szavak aranyszéfjébe zárom.
Sejtjeim lassan rímekké válnak.
Ennyivel kevesebb jut a ráknak.
Végül mindenem versbe szédül.
Így tanulgatok versbeszédül.
Szőnyegszél
És monda az Úr a Költőnek:
Hol vannak a te verseid?
Ő pedig monda:
Nem tudom,
avagy szerzője vagyok-é én
az én verseimnek?
II. évfolyam 43. szám - 2015. 43. hét
Megjelent: 2021-11-05 06:00:00
 |
|
Birtalan Balázs (Budapest, 1969–2016) költő, író, terapeuta |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
