Videó




Keresés a honlapon:


Vasas Tamás versei (Megtanulunk elköszönni, Sötétedésig követnélek ezen a csapáson)

 

 

 

 

MEGTANULUNK ELKÖSZÖNNI

 

Ha elfogyna – mert egyszer úgyis elfogy,

ezt a jelképes mennyiségű fénytörmeléket

szórom majd az iszkoló árnyékod után;

 

Azon a hajnalon olyan lesz a tested,

mint egy éjszakai távozás az utolsó

nyitva tartott moziból,

 

megindul veled a nappaliban a szőnyeg,

valódi pamutprérin távolodsz majd,

és én előre elhullajtott könnyekkel,

mint bebábozódott emlékfigurákkal

az egyik kezemben,

 

az erkélyről fogok integetni

neked a másikkal…

 

és senki sem fogja tudni,

hogy valójában mi

van nálam.

 

 

 

SÖTÉTEDÉSIG KÖVETNÉLEK

EZEN A CSAPÁSON

 

Sötétedésig követnélek ezen a csapáson.

De tudom, hogy te a gyomromba látsz,

érzed az ürességét, hallod kongani,

és képes vagy még azért is sajnálni,

amiért csak ezt a szánalmasasan

olcsó, elnyűtt sportcipőt tudtam

magammal hozni.

 

Mintha az otthonom lenne a lábamon, súgom

magamban neked, miközben azt figyelem, ahogy

apró terméseket tépkedsz a bokrokról. Ez van rajtam.

 

Azért egy patakon még áthaladunk, szerintem egy

vízesést akartál megmutatni, talán, viszont ezt tényleg

csak sejteni tudom, mert nyilván valamiféle naturális

és részben rusztikus szenzációnak, valami igazi értékkel

bíró meglepetésnek szántad a nap végére, amikor aztán

csak haza kellett jönnünk miattam.

 

Hiába követnélek sötétedésig ezen a szűk

csapáson, a világ bármely szűk csapásán,

ha a csapdád vagyok, a szeretetnek az

eltűnése benned, ez az érzés mindig úgy

kezdődik majd el nálad, ahogy az én

térfelemen végül irányíthatatlanul

zsákutcába fordul.

 

 

 

  
  
 

Vasas Tamás költő, slammer, rajzoló (Debrecen, 1989)

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.