Videó

Az Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója




Keresés a honlapon:


Kiss Tamás: El Greco

 

 

 

 


El Greco: Kilátás Toledóra

 

El Greco

 

Candia! Istenem!
A mólóra felcsapó eszeveszett hullámok feketés-jégkék tajtéka
Az utcák, sikátorok motoszkáló puhaságában surranó türelmetlen szellők
Hegyekről esténként lezúduló rózsaszínes napkorong-fonatok lágyító tüze
Égő szemekből csapkodó villámlások neuron-feszültségében születő életek…

Ó Kréta! Te hatalmas dinoszaurusz-formájú lélek-csontváz!
Hát képes voltál tengermély-méhedből aranycsóvát szülni?
Persze magad se tudod, vagy éppen csak Te, hogy hogyan és mikor…

Eljött egy ragyogás az isteni szikra fényes forrósságával
A fehér galambok szárnycsapásaiból a Napkorong Szentlélek-tüze sújtott le
erre a Világra

Mióta igazán magamra eszméltem járok arra amerre te bandukoltál
Poros kavicsos utak olajfaligetek fennsíkok és hegyek meredélyein
A szikkadt szárazság ízével mindenféle kékség-foszlány rongya alatt
Színeket a test mély sötétségeiben is fakasztó élet-zaklatottságokkal
eltelve…

Magamban imádkozva de igazán a settenkedő tettetést kisöpörve
Templomocskák tétova harangkondulásaira zsigerekben megszeppenve
Aranylóban haló Krisztust arat esténként a hegyek mögött lebukó Nap
Ikonokba zuhantan tárva ki szent köntösét a hitté vált táj és zengi a dalt
a csendesülő sós szélben – mindörökre…

A kéz és idegszálak összes elme-villanásában ott a krétai-égei gyökér
Lélek-vér csöppen a kárminvörösbe élet-aranyat szülnek a szent testek
Bársony-tapintású arcok gyengéd csendes-könnyes monológjaiban kezek mellek
Kibomló hús-szatén fonataiban születő szent-titkos szerelmek üzennek
a szenvedélynek…

Érzelem-lángok csapnak fel ostoba áhitatos szépséges rút arcok kezek fejek fölé
A menny szívja ki belőlük gonoszság-maradékuk áporodott dög-levegőjét
Szitáló keselyűk szárny-csőr-csattogásai hallik és zuhan a fülekbe Oros Idiről
Velence romosan lomha locsogós sikátoraiban felordítva ébreszti fel
az elkényelmesült Istent…

Harsonaszó zúdul alá hol érzéki hol meg rettenetesen bőgőn szerteszét sodorva mindent
Embert emelő eszmék szertelen üvöltései törnek darabjaikra züllött-szent tanokat
Hol vagyok ti akik megmagyarázzák ki mikor miért szent és hogyan is kell viselkedni
A vásznon a festőnek kiérdemelve belterjes nagyságát cikornyába dugott bűzös
inkvizítor-lábaitok előtt


Mert isteneknek és zseniknek is jár a primavera sőt nekik jár csak igazán a felhő-körtánc
Boticelli után szabadon andalogva kertek forró párás légkörében szerelmesen csókolózva
Élni és tüzet vinni gesztusokkal indulattal belevágva az élettelenbe az öröklétet
Lándzsák ezüst-tört szilánkjait égzuhataggal megcsorbítva téve csodát ég alattiakkal
hogy látva lássanak…

Megvessék levessék torzult morálok mintázta pucér bőr-maszkjaikat, álarcaikat
Grimasz-lelkű parancsnokok vérpettyes ezüst vértjein vágódjon hanyatt a kegyetlenség
Fonjanak örökélet adó borostyán-koszorúkat megalázott szerelmes nők haj-fürtjeibe
Barna színű szemek sós-áradatában felszáradva vesszenek el koholt bűnök a koponyák
megvakult szemüregeiben

Mert az önmagát félreértő és nagyságossá tévő haláltól remegő ember-torzó lelkében
Végzetesen meghasadt az égi – földi színek csendesen ragyogó játékos ölelkezése
Temetési pompák fényes-fekete ragyogásaiba fúló Isten irgalmát leső elsápadó arcok
Romhalmazai az örök ég túlvilági kékjébe vágyódó tekintetekkel kétségbeesve könyörögnek
megbocsájthatatlan bűneik feloldásáért…

S közben a pokoli földi színpadok erőszak-ármány játékai mocskos-szennyezett felhő- Szemfödeleket építettek az amúgy folyvást tárulkozni vágyó mennyek kapui elé
Alatta sorakoztatva a mindhiába halt vértanú-lelkek Istenért esedező seregeinek áradatát
A Soha világába rúgva az Ötödik Pecsét földi ítéletének érettük való eljövetelét
mert már hiába a kiáltások is…

De egyszer csak iszonyú isteni igazságtétel zúdulva az emberre felrobbant a „Hatodik Pecsét”
„A nap olyan fekete lett, mint a szőrzsák, a hold pedig olyan, mint a vér”
Az ég „mint felgöngyölt könyvtekercs” őrjöngve zúdítja azóta méreggé lett gyilkos levét
Mely elől „A könyörületesség Madonnájának” keserűen fekete leple sem véd
se urakat, se földönfutó szenteket…

Az aranyló testeken átüt a halandóság a portrékon a szemekben a ki nem mondott szavak
Folyama árulkodik a pantokrátor ikonszemű festő ellenállhatatlan ecset-csapásai által
Nincs kegyelem csak kifelé-befelé szembenézés minden szépséggel és borzalommal
Hogy az ember halhatatlanság-hitébe öltöztetett lelke ha csak erre való akkor igenis
pokolra jusson…

Kétkedő tekintettel nézed bizonytalan kezekkel tartod az elkerülhetetlen végső állapotba
Jutott emberi mimikára képtelen örök feledésre ítélt egykor gondolkodó koponyát
Ó Francesco hát ennyit érünk mi Istennek világnak hisz túlél bennünket a fény és a sötét
Pedig te is hogy tudtál szeretni hinni zarándokolni imádkozni és mily magasra tartottad
Krisztus kereszten is ölelésre nyíló karjait…

Itt e Földön ahol azóta is zakatolnak kattognak süvöltenek a gyilkolásra szánt gépek
Vérontásra idomított agyak uszítva üvöltve mozgatnak bábként rángatódzó életeket
Megfosztva kifosztva ruhától értelemtől mindörökre tudattalan vértanúságba hajtva
Egy poszt Szodoma Gomora világba terelve és ott öngyilkosságig dagonyáztatva
ígérve megszegve hatalmat és boldogságot…

Senki sem néz már le a lóról megszaggatva köpenyét szeretettel mosolyogva
A koldus meg már nem áll meg előtted csak félősen hunyorogva ütéstől tartva
És az ég sötét felhői sem nyitnak utat a mennyei kékség világító jóságának
Mint ahogyan azt Te láttad lehunyt szemhéjad nyomán megmutatva mindenkinek
akik még idelent szenvednek…

Hanem Toledo az maga volt a hánykolódó fékevesztett fekete-sötét ragyogásba
Bújt égbe kiáltó indulat-zene mintha a pokolból robbant volna elő egy tomboló torzó
Ezüstösen villogó épület-lándzsáival ostromolva a végső csapásra készülődő
Elsötétített utolsó ítéletet földre ráncigáló Isten büntetését hozó örvénylő eget
pofon vágva a hiábavaló értelmességet…

Túláradt kiöntött és összeölelkezett Styx folyama a félreérthetetlen égi üzenettel
Kettős utolsó kenettel megáldva a mennyet földet kármolva gyilkoló embert
Hát nesze itt van neked a te igazi Mennyei Jeruzsálemed magadnak építetted
Lakd be töltsd meg boldogsággal könnyű lesz hiszen pontosan olyan rettenetes
mint te voltál vagy és leszel…

Áthullnak az időkön az esők és az Ige folyvást zeng a Mindenség zenekara által
Mert a végső apokalipszis lelkiismeret-fodraiban is ott szunnyad a megváltás dallama
Ártatlanságban lubickolva mint kisdedek imádásától ködösülő szent szeretet-szemek
Igazi öröklét-üzenetében és majdan amikor megáll egy kisfiú az ajtóban hogy önfeledten
fényeket hozó szénparazsat fújjon…

 

 

  
  

Megjelent: 2021-08-03 18:00:00

 

Kiss Tamás (Szombathely, 1953), főiskolai tanár, író, festő, ökológus.

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.