Videó

Az Archivum Roma csatorna videója




Keresés a honlapon:


László Kovács Gyula: az elveszett város




bartók béla ülhetett úgy az ágy szélén
( tört szárnyú madár ),
ahogy most én ülök éjféltájt a halvány-zöld
szoba csendjében valamiféle bizonyosságra várva:
a piros cserepes épületek tetejét belepte a hó:
szélkakas csikordulna,
csizma súlya sem roppantja a jeget:
alszik ez az elveszett város
 
                             *

osonó tolvajként lopakodok az ablakhoz,
isten angyalai járnak a fák között,
köztük lehetnék én is,
szemem csillogna
és táncolnék önfeledten, mint hieronimus béna
és vak parasztjai farsangkor azéál mezején

                             *

világom immár szűk ablakkeretek közé
szorítatott;
támaszkodni sincs erőm,
így hát leülök:
esterházy antal már régen átlovagolt
a holnapba, én is túl vagyok rajta

                             *

vérem lassan folyik, szinte cseppenként: és fáj
ahogy az orvosi könyvekben meg van írva;
minden úgy történik:
minden elrendeltetett:
„ nem ihat egy kortyot sem”
mondják napra-nap,
pedig hej, kiinnám az egész dunát,
de oly távol van minden,
még a karnyújtásnyira lévő ásványvizes palack is,
arcod is

                             *

mindig is szerettelek,
és mindig is szeretni foglak:
ám számomra nem maradt más,
mint ez az elveszett város,
a mosolytalan, összeszorított szájú emberek,
marionett-figurák,
a viasszal lepecsételt üvegekbe zárt üzenetek
s a bitang szél, mely átjárja szívemet,
meg talán picasso guernicája

  
  

Megjelent: 2014-08-11 00:09:01

 

László-Kovács Gyula (1957) író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.