Videó




Keresés a honlapon:


Csontos Márta: Egy magányos kerekeskút monológja

 

 

 

 

Egy magányos kerekeskút monológja

 

A csönd lassan kúszik a fák között,

feleselni akar velem, megáll egy

pillanatra, a hársfának dől, s a fény

árnyékába teríti színváltós köpenyét,

csalogatja a kóbor madarakat, akiknek

szárnya alatt még ott van az életöröm.

Lent a porban a porcsinok szövőszékén

vastagodik a terjeszkedés, egyre

elszántabban uralják a teret, csak én,

akit árnyék-magasleshez láncolt valami

elérhetetlen utáni vágy, csak én tudom,

hogy hályogos szemmel is felfelé,

napkelet felé igyekezek. Az erdei nimfák

megöregedtek velem, ajkukon megfáradt

a dal, a metsző szél fullánk-lövése

tördeli megfáradt fejemen a cserepet.

 

Az emlékek szétszórva hintáznak

a diófa fonnyadt ágain, a bársonypuha

zöld a dombok oldaláról a temető

kövei közé költözött. A szent porladásba

faltól falig kúszik repedéseimből

a nyirkos lehelet, az elmúlás padlóra

csendesítette az elsorvadt élet-meleget.

 

Homlokomon fázósan rozsdál egy

vaslakat, a kulcs már rég elveszett,

senki nem keresi a durva homokon, valakinek

egyszer mégis meg kell találnia, s vizet kell

fakasztania testemből azon a bizonyos napon.

 

 

 

  
  
 

Csontos Márta (Győr, 1951) tanár, költő, közíró, irodalomtörténész

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.