Videó




Keresés a honlapon:


Tönköl József versei (Mintha vétkeznék minduntalan, Nem vagyok jó semmire, Mondod hirtelen)

 

 

 

 

Mintha vétkeznék minduntalan



Mintha itt volna a világ vége, akkora sötét kezdődik,

akkora nyár májusban,

hogy halottakért harangoznak a Tejúton,

és mi Göncöl-kerekű kocsi nyomában lépegetve

vándorlunk észrevétlen,

ragályvert tehenek után, páskomok tüskéin át,

mint csősz riasztotta terelőgyerekek,

borjak a vetést futkossák, boton remeg a régi láng,

lasponya bokra súgja a neved, röpköd szarvasbogár,

porrá omlott hegy túljáról hajnalhasadásig,

még pár nap, pár perc,

ki lehet bírni villám tövén a tüzet, ezt a zuhanást,

ahogy elveszi tőlem a szemedet, szádat, szavaidat,

nézni, ahogy a káposztáskőre

az aprószentek veréblelkei ráugrálnak,

arra ébredni, hogy ne higgyek jövendőmondóknak,

hogy dunyhám se tudja meg, mi lesz vagy nem lesz,

a város mind idegenebb, fekszünk két sín közé,

a kéz mintha megint érezné a láncos botot,

nincs beszéd, nincs egy szikrázó bejci határ

elszáradt almafákkal,

a Korczék leégett háza az üres országút mellett,

nézni, hogy mi történik a bútorokkal, a képekkel,

mintha vétkeznék minduntalan,

szép ruháim földre lehullnak, szita is a szegről,

józan céloknak, az égnek vetne véget sudaras had,

és fejem csontját a csípős ostorok hétfelé hasítanák.

 



Nem vagyok jó semmire



Eltemettem magam, pedig tücsök-zenével élek,

nem vagyok jó, nem vagyok jó semmire,

egy öreg iszákos nevére se méltó,

véres újholdnál átkozom az évet, miként régen,

bagoly sikoltozik széles kastélyfolyosón,

a június Trianont juttatja eszembe rögtön,

szalmából felcsapó vándormadár fúj lángot,

viszi nyomorultak énekét, a keserű szégyent,

ami az enyém is, egyszerre lettem vén,

világtalan, csonka, a földrészek útjait bámulom,

nyöszörgök éjszaka, mintha a karom esne le,

mintha falu siratna,

gonoszkodva dobna a lábam elé halottakat,

kik az arcom nem látják már soha,

és térnek vissza sírkövek, egy fa, egy kertészkert,

hegyoldal, tó, Dévavára, hányszor tévedtem el?

hányszor gyújtottam gyertyát a bűnnek?

városok voltak itt, utcák, kutak,

gyertya-gyöngyös templomok, paloták,

és én itt vagyok, te meg ott, nem élek én már,

madonnás hóba néz a szemem, hogyha rád,

mint fel nem robbant akna, Trianon bennem van,

megkeseredik koponyámban, tüdőmben,

úgy beszélek róla, mintha imádkoznék,

olyan fájdalmakkal, amiket korbácsütés okozhat,

megnyomorodott lélekbe, testbe belemarva,

bennem van, aki csak élni, élni akart,

gyűrött térkép fölé hajolva keresgélte az utat,

mely szívén sebet karcolva bukkant elő,

hombárok, fenyőszálak és rozskeresztek mögött.





Mondod hirtelen



Maradsz itt nekem, rét, összeütöd pókhálós sarkam,

vízdudáid szeretik a nap zúgását, mintha bálok után

a föld csak tömlőt, menyecskefejet,

vakondtúrás-keléseket virítana,

a hajnal lüktető fényében át kell mennem a mezőn,

egy másik dűlőn, mely hosszabb, mint a Hosszúirtás,

valami egyre csak elhagy,

vagy száműzötten majd máshova lép, rézerdőbe,

hol is volnék máshol? itt örökké sár van, mindig esik,

nem hagyhatsz el most, ma még félek,

hogy nem múlik rólam a rontás, rossz vér és hályog,

nyomomat is megvesszőzi az eső,

mennydörgés ébreszt dögszagú békákat,

mintha kézzel kapkodnám valamennyit,

akácbokron villámlik barna fényük,

nem mennydörgés ez: patakunk első hídja omlott le,

és a Dobogó dombja eleven és érző – menedék,

napról napra valami hajt oda,

hol együtt volt kazal, hangya, varangy, öntöző korsó,

néhány összebúvó lúd,

hogy tudnám számon tartani? és nem a Hold,

hanem szalmahúzó horog dermed a Rábára,

mely fodrosan zajlik, valaki csak jön,

mondod neki, te nem láttad a lombok alól, mint én,

venyigefüst haját a dombon, összetört égmederben,

legelni kolompját zörgető csordát,

misegyertyás szarvast, ahogy múlik el, valaki jön,

mondod neki, nem bántál semmit, most se bánod,

fű voltál, boronaház rése, fa, mindenféle vad,

kígyó, madár, ember és szikla, démon és rossz lélek,

karó, szőlővirág, kazal, a duzzadt Kismosó altatódala.

 

 

  
  
 

Tönköl József (1948 - 2021) költő, hírlapíró

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.