Videó

A Pécs 8 csatorna videója




Keresés a honlapon:


Szilasi Katalin versei (Télutó, Tavasz?)

 

 

 

 

 

Télutó



Még hóban kucorognak a bokrok,
és libabőrös a nagy tó,
ahogy átlábal rajta a hajnal
lilakéken.
Meggörnyedt öregember-fák
pisla szemükből törlik az álmot,
képzeletükben már leveledznek.
Nyílik az ajtó, nyikorog, kelek én is.
Még koccannak a hangok a fagyban,
ám lágyul a jégcsap a nap melegétől,
cseperészik.

 

 

Tavasz?



Sikolt a fény,
kondenzcsík hasítja az eget.
Nem gyógyulnak
a régóta gennyedő sebek.
Az ágak riadt póklábak,
kaszálnak összevissza.
Lázas duzzanatok
a bennragadt rügyek,
fájnak a fáknak.
Tébolyult madarak
fészküket bontják.
Szertedobálnak pelyhet,
fűszálat, gyönge fiókák
a földre esnek.
Idegszálakat penget a szél,
majd vihogva
egy villanypózna tetejére ül.
Az ember elcsöndesül,
tudja, hogy mindig a túlélő temet.
Én pedig megcsókolnám
a falrepedésből elsőként
kibújó legyet,
ha végre igaz tavasz lenne.



 

  
  
 

Szilasi Katalin (Debrecen, 1949) Nyugdíjas tanár, író, költő

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.