Szilasi Katalin versei (Talán egy fának, Az én bűnöm)
Talán egy fának…
Talán egy fának kérge vagy,
ölelő ágban kar-meleg.
Ki tudja már, ki ejtett karcot,
évgyűrűk körözik sebedet.
Ásni, csak ásni, le a gyökérig,
szanaszét futni a föld alatt.
Ki tudja mi, de ami élteti,
már itt is, ott is megszakadt.
Az én bűnöm
Terepszínű újra a reggel,
az ég épphogy csak kék
kicsit. Nyakadon
göndör szőrök az álompihék.
A gyűrött takarót
magamra csavarom,
ahogy kérge őrzi a fát.
Óvom tőled a megszokott,
kényelmes magányt.
Közénk képzelek
gyűrődő utat,
helytelen szót,
mi fönnakad
a vékonyka fonalon,
mely talán még minket
összeköt.
Lásd, mea culpa ez,
hiszen pálcát török
önmagam fölött.
Megjelent: 2021-03-08 18:00:00
 |
|
Szilasi Katalin (Debrecen, 1949) Nyugdíjas tanár, író, költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
