Szabó Dárió versei (Andalgás Középföldén: ünnepekkor a mágusok is szerelembe esnek, Roxfort, hóesés, Tekintet)
Andalgás Középföldén: ünnepekkor a mágusok is szerelembe esnek
Télen
Eltűnik minden. Bármi marad.
Szóval ez lett volna, ha Peter Jackson
Nem vállalja A Gyűrűk Urát.
Zsákos Bilbó pipafüstje összegabalyodik
A köddel, amit tündék pletykáltak a világra
És sasok visznek tovább.
Szenteste
Csavardi Samu sót hint a forralt borba,
göndör fürtjei megolvadnak a gőz fölött.
Zsebéből szaloncukor pottyan ki; Szméagolt
a Drágaságra emlékezteti. Koccintani
emberi dolog; de mit tudnak ők erről…
Karácsony
Gandalf kenyeret tör; a bort zavarában kilöttyenti,
Szakállával törli fel az abrosz nélküli
Gesztenyefából készült asztalról.
Ahogy a költő pusztán tapasztalással
Lopja a világot,
Úgy olvassa ő is Galadriel úrnő könyvjelző nélküli bőrét,
Morzsák mentén, a testet sosem látva.
Roxfort, hóesés
Karácsonyra mindenki hazautazott a Roxfortból,
még Dumbledore professzor dolgozószobája is
üresen maradt, a merengő
kiszáradt.
Fawkes, a főnix csupán néhány
piros tollat hagyott maga után, amit a roxforti
házimanók elmulasztottak felseperni, lévén, hogy
szenteste csak a forralt bor főzésével kell foglalkozniuk,
de arra már senki nem emlékszik, kinek
a kérésére, ez itt régi szokás.
A roxmortsi népek azt suttogják,
azért nem Albus Dumbledore készíti, mert félő,
hogy szakálla belelóg.
Enyhe tél volt a nagyterem kandallói és fáklyái mellett,
napfény és tűz.
Remus Lupin verset írt a forralt bor-legendáról. Mostanában egyre több
verset ír, általában beletörik a tolla a
karácsonyba és a szerelembe – frusztrálja, hogy ahogy a
roxmortsiak mondják, közhely az egész, még ha ő maga
semmi közhelyeset nem talál benne, akkor is.
Remus a holttöltéket csak versekkel tudja átvészelni.
Telente tüdőgyulladást kap
a farkaskórság aktuális lepergése után.
Az olvadás a legszebb mágia,
valami elmúlik, valami megmutatkozik, életek születnek
a halálokból, Fawkes tudja a legjobban.
Amikor A Tiltott Rengetegben heverő, leszakadt, rezzenéstelen
faágtörmelékeket nappal elönti a fellazult hó vize, majd hajnaltájt
visszafagy,
olyankor trollok döntenek fenyőt a Roxfort
melletti tóba,
a hullámok magasra csapnak, üstjéből a füst,
úgyis mindenki Pitonra fogja,
a csíny letudva.
Dumbledore a távolból mormol valamit álmában, míg szakálla
fagyott vízesés. A benne ragadt halakat, sellőket, kákalagokat
Hagrid számolja.
A természet hóesésként végződik, kastélyi szellemként kezdődik el.
Tekintet
Caspar David Friedrich: Két férfi nézi a Holdat című képéhez
Háttérben a végtelen. Lehullok elé egy maréknyi
helyre, ahonnan a táj söpörne fel. A tekintet
bizonytalan kézfogása markolna rám.
Hogy ketten vannak, hogy neked háttal állnak,
velem pedig szemben; de hiába kérdezed, milyen
az arcuk, én is csak keresem, ők is csak keresik,
inkább várnak, mint a beérkező levelek a
postafiókban. Kezet mosnak a tájban, hadd
vigye az a koszt.
Nem látszom attól a kettőtől, mégis ott vagyok.
Nálam szebbet senki sem tud
hazudni a tájról.
Megjelent: 2021-02-04 18:00:00
 |
|
Szabó Dárió (Bonyhád, 1996) költő |
Ez a Mű a
Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.
