VideóA PécsTV videója Keresés a honlapon: |
Tóth Csilla: Szekvenciák
Szekvenciák
1 Pest felé, a villamoson ülve ‘néztem, hogy úszik el’, csak viccelek, míg a csikk a fagyott földig hül le, én a nyomott mintás ülésbe süppedek, egy nénike kinyíló szája ablakot nyit a fagyra, belőle elfolyik a pára, szívmeleg. Hagyja.
Mint a férfi, megfeszül, elernyed, kócol, símogat, a sejtedig hatol, úgy hagy el, ölel, szoknyákat emelget a szél, míg folyton vándorol, hajnalban a tarka Afrikát kutatja, most a piacon köszönt egy álmos lángosost.
És a hó már napok óta hullott, fecsegett tűnékeny lényegünkről, míg a jég a nadrágkorcról olvadt, a padlón remegett, tócsába gyűlt a nagyvilág, az alján a szürke ég nyitott ajtó egy újabb világra, de a szem csak azt látja, amit. Hiába.
Az idő folyik. Vagy nincs is, nem tudom, a villamos bárhogy is, itt döcög velem, előbb a nagy Dunán, most a körúton, és pont így döcög majd holnap nélkülem. Míg hallgatom, a síneken fordul a vaskerék, a szememben úszik a dunai hordalék.
2 és benne úsznak fehér fellegek, beterítve az utcán elmenőket, az ablakon kinézve látom az eget, látom a cipőmet, a fűzők félredöltek,
elmélázva nézek, mint ki távoli országból érkezik haza, minden ott van, ahol hagytam, kabát, sál, a zokni, csak üresen, másképp, nem megszokottan,
s míg a villamos egy lámpán átfutott, én kívül kerültem mindenen, a fogaimon a nyelvem átfutott, minden ismerős, de fel nem ismerem
3 odakint nyár lett, szikrázó tavasz régi ódák közt keringő tollpihék a hajban virág, a térden ragtapasz
odakint ősz van, odakint haladsz apám int egy kéklő taxira odabent csomót kötsz egy gyűrött masnira
anyám fáradt, a szeme süppedős a karja kemény, “ó bárcsak volna még” odabent fordul egy rozsdás lendkerék
odabent kereslek, utolsó a nyárban érzem, hogy sokáig kitart a jóidő aznap a földön, mint fenyőfa álltam
aznap feküdtem, térdepeltem mégis a sarokban ültem, a lépcsőfordulón fáztam, függtem, mint súly a légrugón
odabent minden törékeny pohár odakint hibát hibára halmozok a karom fáj, a szemem szilkosár
odakint tél van s én meg-megrándulok múltunk, utitárs, te örök kisgyerek kísérsz, míg egyik partról a másikra átjutok
4 A múlt vagyok, a jelen, a jövendő, ami megtörtént, itt remeg velem, s úgy múlik, ahogy a város múlik el, mögöttem a néma síneken.
5 Most nem akarok semmit, csak hagyom, hogy ringasson lazán, ahogy ringat a víz, ahogy ringatott anyám, köröttem – van olyan – térfolyam, benne antenna, adóvevő, s egy halkan dúdoló gázszerelő.
Megjelent: 2021-01-25 18:00:00
|
