Keresés a honlapon:

Halmosi Sándor versei (Mint egy randevún, Ha kimondom, Honvágy, Egy molekula)

 

 

 

 

 

MINT EGY RANDEVÚN

 

Mint egy randevún, valami mindig

megtapad. Hol a színe, hol a fonákja. 

Patchwork-életünk percenként dagad.

A perc nem az időben van. 

A síp nem a mi szánkban. 

A gyónás, mint mindig, elmarad.

 

 

 

HA KIMONDOM

 

Ha kimondom, ha csak rágondolok,

elhalkul a háttérsugárzás.

Vannak, akik azért hallják.

Az érzékenyek, a médiumok

ebben a pulzálásban élnek, szeretnek.

Őket, a látókat nem szereti senki.

Őket, a látókat nem látja senki.

Diszkólüktetésben orráig sem hall az ember.

A Salvator-kápolnából küldesz esemest,

Mester-és-Margarita-GIF-fel.

Belecseng az éjszakába.

Csenddel lájkolom.

Reggelre lemerülünk.

Az egész világ. 

És akik ott fent sétálnak,

azon az ösvényen, ők ketten is.

 

 

HONVÁGY

 

Erős honvágyam van, pedig egyre inkább

belülre költözik az ország, és a vágy is

átalakul, felerősödik, talán a kortalansággal 

jár, és azzal, hogy energia minden, 

és élet minden, és emlékezés

az előttünk, a bennünk lévő aranykorra, 

ami nem is arany, de lélekpor, maureni áfonya

és édes burgonya, régi kárpit puha takarása, 

a régi nagy fogadkozások számonkérése, 

idő van, angyalapell, megtetted?

Kibírtad? Megőrizted? Átmentetted?

És tényleg mesélni fogsz, és lesz miről

hallgatni azon a szépes hajnalon?

 

 

EGY MOLEKULA

 

A szavaknak nemcsak ereje,

de története és családfája van.

Sok ezer év, visszaélés, erőszak,

családállítás után végre megérkeznek.

Hozzád.

Hozzám.

Az asztalon verstekercsek.

A szobában pipadohány és a létezés forró,

mézes illata. 

A versben mindig egy üres hely. 

A teremtésen egy üde folt. 

Heggel.

 

Láttál sírni. 

Láttalak napestig fújni a lélekről a port.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-15 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.