VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Pepe Canalejo (Pilizota Szandra): Spanglia – II. Lalú (regény részlet)
II. Lalú
Az utálatom és vágyakozásom zuhogott a képedre a plymouth-i klub öltözőjében, Angelo. Széttört énem cseppjeivel vigyorogtál. De jön még a kutyára teherautó! És minden szép pasira egy Lalú, aki mindig megkapja, amit akar. Olykor némi rásegítéssel. – Kezdem megkedvelni Danielt. – prüszkölted, míg én belebújtam a táskádba. A búgató bogyóimat csempésztem az egyre hatástalanabb migrénűzőid helyébe. – Mit csinálsz? – kérdezted. – Ööö…semmit… – Áyy! Nenas estupidos! – csoszogtál ki: én még mindig a cuccodat kurkásztam. – Mit keresel, csajé? – Fésűt. Szar a hajad. – A te samponod is – letottyantál a tükör elé, hogy a tökfejeden rutinosan dolgozhassak. Hullámzó kottát szántottam tincseid közé. Féltékeny voltam erre a muzsikára. Szétzúztam a kelta mintás csattal. Te elégedetten bólintottál. Kimért mozdulattal vetted elő a fiolát és lenyeltél két pirulát. – Ne… – bukott ki belőlem, mert ebből kettő egy elefántot is leterített volna. Azt hittem, hogy úgy fognak felsöpörni a színpadról, mint egy kupac csikket. Nm nyírtalak ki. Nem kellettél az ördögnek. Mert az égiek nekem szántak. A show csodálatosan sikerült. Füles magánkívül volt a lelkesedéstől. Én elhatároztam, hogy ma összegyűrlek téged a lepedővel és soha többé nem fogsz arra a cigány kurvára gondolni. Füles fellőtte nekünk a pizsamát a buli után. Én – kettőnk számára – a szex rakétát. Összefogódzva taszigáltuk be egymást a lakosztályodba. A mosolyoddal betakartad a kétszemélyes ágyat. – Rossz fiú! Naggyon rossz! – ráncigáltam az ingedet. – Készülj a meglepetésemre! – Sí, senora! – dünnyögted. A mosdóban bugyira-melltartóra vetkőztem és felöltöttem a kis fekete angyalszárnyakat. Kitáncikáltam, hogy bekapcsoljam a cd-lejátszót. Te háton fekve horkoltál és bőrön át nézted a plafont.
Nenas estupidos! – Hülye lányok! Spanyolul Sí, senora! – Igen, hölgyem! Spanyolul
A reggel vörösen csüngött a félrecsúszott műszempillámon. Szeplős volt és Füles orgánumával szörnyülködött: – Mit műveltetek a hotelszobával, mákvirágok?! Elismerésnek vettem, ahogy a lakberendezésemet méltatta. Letéptem rólad a ruhát és az enyéimmel együtt szanaszét dobáltam. Az angyalkaszárnyak a csilláron libegtek az arany fukszaiddal. A csupasz fenekeddel monitoroztad őket. A hajad lebirkózta a nagypárnát és nem lehetett hallani a lélegzésedet. – Játszottunk! – mosolyogtam sejtelmesen. – Aki éjjel mucho macho, az nappal legyen az! – A menedzser megcsiklandozta a talpadat egy tollal. – Ébresztő, kankirály! A cirkusz megy tovább! Csomagolnunk kell! – Mit tettem?! Lola, Lalú….Lulo…- riadtál fel. – Ugyan, Angelo! Miért baj, ha megmutattad az igazi önmagadat? Egy vadállat vagy az ágyban! – búgtam hozzád bújva. – Kifejezetten szépek vagytok együtt! – ugratott Füles: úgy festettél, mint aki rögtön szörnyethal. Jót röhögtem rajtad. Mindenki azt kapja a jóistentől, amit érdemel, Angelo. – Füles, erről, csitt! Ha az apósom tudomására jut, a Ramos-pereputty elevenen nyúz meg!
Mucho macho – Nagy kan, spanyolul
Az edinborough-i fesztivál rendületlenül tutult a fülembe. Jóféle skót whisky-t kóstolgattam. Ivópartnerem – az óriási tuskóhajító bajnok – hirtelen lefordult a székről. Próbáltam kicincálni a friss levegőre, de majdnem leszakadt a vesém. Egyedül tántorogtam ki a középkori kocsmából. Úgy döntöttem, hogy csatlakozom a barátaimhoz. Körülbelül egy órája fejezhették be a színpadi showt a főtéren. A parkolóban csak az üresen kongó turnébuszt találtam. Jobb ötlet híján a főtérre támolyogtam. A kistáskám tartott az egyenes úton. A történelmi épületek és a különféle emberek derengve vonaglottak körülöttem. A színpad előtti kordon nem jelentett leküzdhetetlen akadályt. Fölhasadt miniszoknyával billentem át rajta. Egy nyálas képű fiú segített át. – Köszike…A…La….mara? – csuklottam. Az öltözősátorba bökött, amit előtt hat tagbaszakadt hegylakó döngette bazi nagy dobokat. – Hol? – Közöttük. Szólj Angelónak, hogy hagyja abba a dudálást, mert olyan hamis, hogy William Wallace felkel a sírjából! – Szívni jobban bír, mint fújni! – céloztam a forrónak induló éjszakára. Lateefa Luz MacBain vagyok. Szűz kislány, úrnő és ordas ribanc sztárok, művészek és impresszáriók ágyában. Senki nem alázhat meg. Csak én tehetem ezt magammal. Vagy éppen másokkal. Ahogy a kedvem tartja. Követtem a rettenetes hangokat és nekikoppantam a széles hátaknak. Belestem két váll között: Marianne barátnőm kínozta a hangszert. Te készségesen felajánlottad a mesterséges lélegeztetést, ha elfogyna a szusz. Belekapaszkodtam a lófarkadba és kihúztalak a körből: – Gyere! – Öt perc! Várj a buszban! – kacsintottál és ígértél. Sok-sok időt. De azokon az órákon a hazugságod ült. Az unalom, a csalódottság és a düh csaknem álomba lökött, amikor egy pár fekete cipő csoszogott be. Felkeltem az ágyadból, hasig legomboltam a blúzomat és kilibbentem a kuckódból: – Itt vagyok, szépfiú! Füles elvörösödve a zavartól bámult rám: – Te? – Én és te. Angelo átnéz rajtam – öleltem meg és a krokodilkönnyeimmel mostam a gallérját. – …Tényleg olyan csúnya vagyok? – Gyönyörű vagy! Angelo vak, ha nem látja! Reméltem, hogy rajtakapsz minket. Fölzabál a féltékenység és annyira fogsz kívánni, hogy örökre elfelejted a menyasszonyodat.
– C’est la vie, mon petite! – törted csúnyán a franciát. Kegyelemdöfést adtál a rég-sértett hiúságomnak. – Lola Ramos lesz a feleségem, nem egy agyonhasznált groupie! Kiviharzottam a taxiból. Füles felemelte a hangját a védelmemben: – Angelo! Nem bánhatsz így egy hölggyel! – Mitől különb a cigánykurva, mint én?! – takaróztam a menedzser zsíros hátával a pofonod elől. – Ő tiszta! Olyan tiszta, amilyen te sohasem leszel! Minden összeomlott, amit még nem romboltam le magam körül. Nem tudom, mennyi ideig bóklászhattam az éjszakában. Valamelyik rakparton kötöttem ki Párizs gőzöm sincs melyik kerületében. A híd vastag pillérje alá guggoltam. A színes fényekkel játszó vizet bámultam. Zsibbadtan hivogatott. Engedtem a csábításának. Hidegen vigasztalt, mint a csudabogyók. Amikor már nem ért le a lábam, ráfeküdtem a folyóra. Bolond sodrásban szerettük egymást. A hajam örvénnyé göndörödött. Kitárt karjaim között morfiumos álmaim kergetőztek: a halál vidám halai. Vak alagútban úsztam. A hold helyett a te szép arcod sütött rám, Angelo. A tincseidből sáros lé folyt a homlokomra. Mikor látod be, hogy én vagyok a kőr dámád, nem Lola Ramos?
C’est la vie, mon petite! – Ilyen az élet, kicsim! Franciául
A Szajna megtisztított. Újjászülettem és te – Angelo – magadra törülted a saraimat, ahogy a karjaidban tartottál. Ott, a parton. Úgy csüngtem a tablettahasú új álmodásban, mint egy boldog mócsingocska. És tettem a dolgomat. Frizuráztam és sminkeltem a zenekart. Az akasztófahumorommal doppingoltam őket. Örültél, hogy megjött az eszem és nem pocskondiázom az almeríai kú… szóval azt a nőszemélyt. Füles pedig felajánlotta, hogy minden óhajomat szívesen teljesíti. Egyik nap La Rochelle felé bumliztunk a parti szerpentinen és én halálosan belepistultam a tájba. A szalagkorlát mögött meredek sziklafal zuhant a háborgó Atlanti-óceánba. A kiugró ormon egy várrom fürdött a felhők közé szűrt napfényben. Hozzásimultam Füleshez és kicirógattam belőle egy piknikezést, amit csapatépítésként hoztam elő. A Lamara tagjai nem bánták a kiruccanást a sajtokkal és bagettekkel. Kajáskosarakkal ostromoltuk meg a falakat, miután leparkoltunk egy félreeső helyen. Felmásztál a csonka toronyba. Négykézláb követtelek a magas csigalépcsőn az építmény tetejére. Ott ücsörögtél. A hónod alól a bagett meredezett, mint egy pöcs. Egy jókora darab penészes sajtot rágcsáltál. Helyet túrtam melletted. Loptam az ételedből. Együtt bámultuk a hullámtarajos horizontot, amin egy teherhajó bukdácsolt. – Csajé… – Igen? – A turné végén lejár a szerződésem. Hazautazom. A madridi menedzsment dönti el, hová kerülök. Kössünk békét! …Barátság? – mosolyogtál. – Barátság! – pacsiztam a tenyeredbe és letörtem a bagett fitymáját.
Megjelent: 2020-09-04 20:00:00
|
