Keresés a honlapon:

Bárdudvarnoki Nagy Tibor: A vasszilofon

 

 

 

 

A VASSZILOFON

 

Félfüllel el-elcsíptem egy nagytudású értekezését a busz morajában, aki a vajszínű nadrágjától már félálmában is emelkedett lehetett a szériaprolihoz képest. Ízlés dolga az, hogy valaki kisiparicipővel trappolva mutassa fel a gyáribelépőjét öt negyvenkor. Ehhez nem árt, ha olyan pofát vág  az illető, mintha latolgatná az egyesülést a Daglesz korporációval, de még bevárja a napitőzsde occait. Az ilyen okosok, kalibrálják az alapzajt és hozzátetézik a hangerőt, ügyelve a hangszínre is. Így rengeteget tudhatsz meg a fokhagyma műthoszos légköri vonulatairól, mert anélkül csak a pasas pórusain vulkános bűzeszencia natúrképzetére kellene könyökölnöd. Hálás voltam mindig az ilyen tökkolopiaknak az ártalmatlanságukért a nyamvadt mimikrik színfoltjaiban.

 

A második szomszédban a Pesta, elképesztően attraktív mozdulatkombinációk követhetetlen sebességével szőtte a cipőfelsőrészek főleg bordó úri csodáit. A rutin tizennyolcadik évére akkor sem lehetett volna ügyesebb, ha valamivel több ujját hagyja meg a sorsa. Egyéb módosulásait is beleszoktatta a koreográfiába, így a finom kis szíjhasítékok csipkeverésszerűségéhez szívesebben használta a combcsonkján a lemezharangot, mint a szövőtáblát.

Ha betévedt valaki, a Pesta mesélt a gyönyörű ifjúkoráról, hogy elszórakoztassa magát.

Aranyszőke aknataposó koromban múlt ki az én haloványzöld biciklim, – kezdte, ahogy mindig, majd kedve szerint kanyargott a történetben a kimaradt dolgok vágyakkalbeültetett szikesén.

Lássa Lajos úr! – bizonyosraveszem, hogy magának nincs még egy közeli ismerőse, akiben a sebész lánckereket talált volna. Egy voltam én a gyönyörű drótpegazusommal már előtte is, de akkor aztán nagyon egymáséi is lettünk.

Bonyolult mozdulatainak forgatagából egy harkály megszállottsága neszezett ki.

Ha a történet gyakorlatpótló részei, asszonyhoz érkeztek, csintalan kajánsággal vágott fel a roncsolt szemhéja alól.

Akkoriban kezdte irigyelni a porcelánnadrágos népeket, akik úgy viselték az általakoronázott finom lábbeliket, hogy sose jöttek értük hálálkodni. El is határozta, hogy egyedit csinál magának. Kilépett a diktált szabványból és minden korábbitól éltérő remekkel jutalmazta meg a becsvágyát.

Az öccse közönséges cipőgyári vacakjáról leoperált felsőrészt csúzlibőrré léptetve elő, felaprikálta a meggybordó fonatábrándot a félretaposott fekete koldúsra. Nem volt könnyű felfeszegetnie a kaptafamerev műtagra, de némi kenyőcsölés szuszakulásával az ölében virított a megdicsőülés. Miközben felszíjazta a trampli műlábat, tanyátvert benne, hogy próbálhatna futni. Kinőtt a bizonyossága is s még annyira, hogy megvárta, hogy beriszálódjék a szúnyoghálóson az anyja és akkor lódult neki, olyan képpel, mintha leugrani készülne gyufáért. Kondult a lavór rendeset, mielőtt leciripelte magáról a zománcot. 

Drága fiam! Te szerencsétlen Lázár, Te, hát nem tudod beérni a bajoddal sehogyan se? Dicstelenül hörögve kepeszkedett vissza a Pesta a golfklubból a nyomorékok páholyába. Kegyetlenül fájt a képe, de a szennyesláda karfáját tapogatta elnézően, valami partizándac maradékával. Na, most majd rágni se tudok, – elemzett a jobbikesze. 

Verpeléti, a szövetkezeti angrós csuklott, amint meglátta a forradalmi felsőrészt, de az ováció szavaknélküli gesztikulációja csak végetért egyszer és azt bírta kinyögni ez a Tartüff a sebesült elgyötört roncsa fölött, hogy egy impertinencia lopva tékozolni a szövetkezetivagyont. Nem tudni, miért, de már azidőtájt is hemzsegtek az emberutánzatok. 

Sokáig volt rosszkedvű a Pesta. Az épszemével messzivilágokba hunyorogta magát a terv cigaretta sárgás sejtelmein át. A berekedt rádió hozzácsapott a Kossuth-hoz egy állandó morzét, aminek a logikáját nem tudta felfejteni a Pesta, de feltételezett ezt azt, mert a légnyomás hajlamosít ilyesmire. Nagyon kiművelt emberek kezdtek a csonkákról máshogyan beszélni. A hadirokkant vagy a nyomorék kifejezés el sem hagyta a szájukat, helyettük a járószervi károsodás, a mozgásában korlátozott honfitársunk és a végtaghiánnyal élni kénytelen lett a megnyomorodottak és ezért nyomorék rokkantak rendes neve az emlegetésekben. Egy rajongóan lelkes docens nő egyenesen mesterségesvégtaghasználókról karatyolt. Ugyan ő, az ilyensorsúakat akarta visszavezetni a szocialista termelés magasztos egyenértékűségébe. 

 

Piroska néni, az anyja, egésztestében kocsonyásan rázkódott az uborkagyalulástól, de hallva a szépítgetés betegeit, véleményesen fellegyintett egy karikát a légypapírra, ahol a még élő túszok mélyíthettek a fogság keserűségén. 

Kurva anyjukat ezeknek, hogy mé'nem egyelnek marharépát inkább. 

Beszéltem a piarcon a Vehovsicsnéval. Tudna az kommendálni neked egy jámbor lányt a Határ útról. 

Pesta megállott a harkályolásban és úgy csinált, mintha szemezne az ecetfával a légypiszkos szimplaüvegen át. 

Csak a földhöz ne üssed a huszárlovadat örömödben édes fiam! Jól ellehetnétek és én is nyugodtabban mennék apátok után. 

Pesta a maga számára is túlfakónakérzett hangon brekegte kíváncsian, hogy ki vóna az? 

Ki vóna, ki vóna? Majd még válogatós leszel itten nekem? Azzal a Piroska hirtelen bömbölt egyet sebtiben, mert az uborka nem ért rá. Hát a Hartmannék Tecája. 

De anyám, a Teca az vakabb a Zsírosék pulijánál. 

Nono fiam! Nem annyira vak az, mint amennyire gyengénlátó, – utalt a rádió hülyeségeire. 

Jó, majd udvarolok neki, hogy aszongya, millen szép a szeme a kisasszonynak így negyven után is, aztán, ha a térgyemre ül, majd jámboran nyikorgok neki. Életében először átszúrta az árral a tenyerit. 

A százféleképpen agyongyötört torzó nem volt túlérzékeny, de ez azért fájdalmas volt. Az asszonnyal csak a baj van, láthatja édesanyám. Meg hát hiába vak szegény, midenre hamar jön rá a finom tapintásával. 

A házasság gondolata rendkívüli izgalmakkal verődött a szűktüdejű falak között. A lehetősége néha egészen kikötőközelbe sodródott, máskor ködökbetévedt a gátlások zátonyosán. 

A vak lány botja is sűrűbben szilofonozott a Szécsényiék kerítésén. Ilyen alkalmakkor a Pesta kidöcögött és sületlenségekkel hívta fel magára a nő figyelmét. Majd leharapta a nyelvét, mikor azt találta mondani, hogy de örülök, hogy látom. 

A nő túl volt már az ilyesmin. Megállt, kikopogtatta a kaput és halkan kérte a Pestát, hogy jöjjön oda, ha tud! Mi az hogy? – kurjantott emez és fel sem döntött semmit az igyekezettől. A nyitott kapuban álltak szemben és közel. A nő természeteséggel mérte végig a kezével, méghozzá mindenrekiterjedő alapossággal. 

Ami a testét illeti magának István, azzal talán nincs különös baj, de meg kell fontolja, kibírja-e egy, a magánál sokkalokosabb nő társaságát a haláláig! Jövök még erre. Majd kikoppantom. Azzal elviharzott, ha lehet ezt mondani. 

 

Pesta a szárnyszegettek fojtott békéjével a lecsavart lámpáshoz hasonlóan pislogott addig. Biztos minimumok állati beszokottságait cövekezve maga köré. Ennek a karámnak lőttek, amikor a nő végigsugarazta a fehéren tökéletes tenyerével. Nem értette, hogyan, de megégette a fellobbanó valódi férfitudata. Az okos nőről álmodott, aki mellette fekszik a csillagtalan éjszakában a nagysezlonon és olyanformán beszél, akár a rádió. A vakság, mint az Ő kevésségét mentő balanc, nem esett latba. 

Felébredt és azonnal rágyújtott. Most esett rá istenigazában a nyomorékságának a sziklája. Korábbi képzeteit kiverte fészkükből a nő megjelenésével alakotöltő gyenge esetlegesség kakukkja. 

Az eddig szükségképpen csak sajátmagáért felelős élete nem ismerte a nő érintésének túlfelén az aknákat. 

Csak spekulálni lehet, hogy a rátört hallgatagság heteiben min járathatta az eszét. Nem ment ki a vaságyvégekből összeeszkábált kiskapuhoz, mikor a lány a szilofonon kocogtatta a sajátnótáját. 

Gyönyörű bordó szíjacskák mesteri fonatát találták a nadrágzsebében hurokrafonva. A doktor halk beleérzést rögtönzött a megsemmisülő anya kétségbeesése mellé. Nem tehettem semmit Csontosné. A szíve vitte el.

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-09-01 10:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.