Keresés a honlapon:

Horváth Kolos Xavér: Macska

 

 

 

 

Macska

 

Az utcán találtál egy macskát. Valószínűleg nem volt otthona, mert a kukából evett. Mikor meglátott, odabújt hozzád. Bizalmat érzett irántad. Felemelted, a nyakánál fogva. Nevettél. Izomból falhoz vágtad. A macska nyögött egyet, nem tudott megmozdulni. Csak feküdt a fal előtt. Valószínűleg eltörte a lábát. Odasétáltál hozzá. Azt mondtad neki, nem lesz semmi baj. Felemelted megint. Ütni kezdted a falhoz. A fal már véres volt, a macska pedig egyre hangosabban nyögött. Ha az állatok saját nyelvet beszélnek, valószínűleg könyörgött, hogy hagyd abba. De nem hagytad. Csak tovább ütötted. Majd meguntad. Azt hitted, a macska már halott, de még lélegzett. És nyöszörgött. Kitaláltad, hogy kiveszed a cipődből a fűzőt. Az állat nyaka köré tekerted, akiben már csak egy kevés élet maradt. Nem lógattad fel sehova, csak elengedted. De a fűző végét fogtad. Végignézted, ahogy az állat kapálózik a törött lábával, miközben húscafatok lógnak ki a testéből. Már a szeme helyén sem volt semmi, csak egy mélyedés és a nyoma annak, hogy ott régen volt valami. Utána így kezdted ütni a másik kezeddel, miközben az lógott a levegőben. Mint egy bokszzsákot. Végül abbahagyta a könyörgést. Meghalt. Ledobtad a földre, és rugdosni kezdted a tetemét. Bár azt hitted, nincs otthona a macskának, volt rajta egy nyakörv. Meg akartad nézni, de a sok vér miatt nem volt kiolvasható. Gondosan letörölgetted. A macskának ugyanaz volt a neve, mint nekem.

 

Születésnapod van. Sokáig alszol. Vagy én kelek korán. Nem tudom, mert nem nézem meg az órát. Túl izgatott vagyok, mert meg akarlak lepni. Kitalálom, hogy készítek neked reggelit, és ágyba fogom vinni. Mint az amerikai filmekben. Bár tény, hogy nem vagy az anyám. Nem tudok főzni, de a kedvencedet mégis megpróbálom. Nem sikerül, de az apró széndarabkákat, amik maradtak a tervezett ételből, összekapargatom, és kirakom a tányérra. Hogy lásd, igyekeztem. Ne aggódj, nem csak ennyi. Készítek hozzá mást is. Olyat, amihez nem kell nagy tudás. Kikészítek gondosan mindent, majd a telefonomon elindítom a megszokott születésnapi zenét. Nem indul el a zene, mert hirtelen nem működik a házban az internet. Nem baj, igyekszem megoldani. Akkor én énekelek. Hamis vagyok, de arra gondolok, hátha értékeled az igyekezetet. Bemegyek hozzád. Irtó hangosan énekelek, mert boldog vagyok. Felkelsz. Nyűgös vagy. Rám szólsz. Azt mondod, menjek ki a szobából, neked ehhez nincs kedved. Majd később megünnepeljük.

 

Összevesztünk. Nagyon csúnyán. Olyan dolgokat mondtunk a másiknak, amiket általában nem mondtunk volna. Te azt, hogy bár soha nem ismertél volna meg, én azt, hogy minden jobb volt, amíg nem ismertelek. Elviharoztál. Hívogattalak, de kinyomtál. Írogattam, de meg sem nézted. Hajnalban kaptam üzeneteket tőled, mikor én már rég aludtam. Felkeltem, hogy megnézzem. Valaki mással voltál, egész éjjel vele buliztál. És igen, megcsaltál. De nem baj, nemsokára jössz haza hozzám. Nem azért, mert szeretsz, hanem mert itt laksz. Nem haragszom. Csak felkelek az ágyból, odamegyek az ajtóhoz. Bezárom. De az egyik ablakot kinyitom. Arra gondolok, hogy ha nagyon haza akarsz jönni hozzám, megtalálod a módját.

 

Egyszer, mikor találkoztunk, úgy mentem oda hozzád, hogy félre volt gombolva az ingem. Nevettél, kigúnyoltál. Nem voltál bántó, csak viccesen oda akartál nekem szúrni folyamatosan. És egész nap emlékeztetni akartál arra, hogy ez egy újabb közös vicc. Legközelebb, mikor találkoztunk, úgy jöttél oda hozzám, hogy félre volt gombolva az inged. Innentől én gúnyoltalak téged. A következő alkalommal én mentem úgy oda hozzád, hogy félre volt gombolva az ingem. Az azutáni alkalommal neked volt félregombolva. Ezt játszottuk. Hol az egyikünk, hol a másikunk. Aznap, mikor azt kérted tőlem, többé ne beszéljünk, neked volt félregombolva az inged. Hetekkel később láttam az utcán egy férfit, aki félregombolta az ingét. Lefotóztam neked, és azt írtam hozzá, hogy úgy látszik, most ő következik. Nem értetted, miért küldöm. Azt kérdezted, miről beszélek?

 

Mikor már hónapok teltek el anélkül, hogy beszéltünk volna, az utcán láttam egy fekete macskát. Talán nem volt otthona, mert a kukából evett. Odasétáltam hozzá. Ki volt kaparva az egyik szeme. Annyira megsajnáltam, hogy úgy éreztem, tennem kell érte valamit. Először csak arra gondoltam, hogy veszek neki egy tonhalkonzervet, utána pedig otthagyom. De megnéztem a nyakörvét. Kicsit koszos volt, tehát meg kellett törölgetni. Kiváncsi voltam, ki az, akinek tonhalkonzervet akarok venni minden ok nélkül. Ugyanaz volt a neve, mint neked. Felemeltem a macskát, és úgy döntöttem, hazaviszem.

 

 

 

Megosztás

Megosztás

Megjelent: 2020-08-03 20:00:00

 

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.