Videó

A PécsTV videója




Keresés a honlapon:


Batári Gábor: Filmnovellák – Yesabel du Anaconde, épp (nem ép) de igazán kardos menyecske

 

 

 

 

 

VI. Kép

Yesabel du Anaconde, épp (nem ép) de igazán kardos menyecske

 

 

Mindezt pedig, én, Jean-Claude von Vogüssen báró (de UpaniSade márki is) írom 1666-ban, (nálunk most is annyi van, az alternatív világok már csak ilyenek) egy Argó nevezetű hajó kabinjában, Yesabel du Anaconde hölgyadmirális fogságában, ő pedig Vésztőy Brünhilda alezredes és darabont fogságában, erre még később visszatérek. (Elraboltatásomnak oka azon képességem, hogy regényíró tevékenységemmel képes vagyok a világ folyását megváltoztatni. Yesabel du Anaconde ugyanis azt remélte, hogy a sötétség és a világosság erőinek harcát, amely kozmosz-szerte folyik, egy tollvonással eldöntöm majd a jók javára. Minden jószándék megvolt bennem, de mivel művészi önkívületben alkotok teljesen mást írtam, nem azt, amit az admirális kívánt, amint a fennebb felvázoltak mutatják, ennek következtében szegény Yesabel admirális, akárcsak túlvilági alteregója előbb elvesztette bal lábát, bal karját mellékesen későbben egy balszerencsés pezsgőnyitás után jobb szemét is. A jó és a rossz harcát viszont meg kell harcolnia mindenkinek (mivel én, UpaniSade márki nem rövidítettem meg az ősi küzdelmet egy tollvonással sem) alternatív valóságosnak és regénybelinek egyaránt (mert idővel a való belekanyarodott regényembe vagy fordítva)

Én, UpaniSade márki, azaz Vogüssen báró mindezek után a szép Yesabel admirális hajóján azt a csodát érhettem meg, hogy a hajó velünk egyetemben, hirtelenséggel megemelkedett és hamarost az égboltozat csillagporos országútján hasogattuk a tér-időkontinuumot.

Yesabel admirálissal ekkoriban két különös dolog is történt, az egyik hogy bal oldali végtaghiányai átalakultak jobboldali végtaghiánnyá, egyik szeme nemléte maradott a helyén, a másik pedig, hogy Vésztőy Brünhilda kalóztámadást hajtott rajta végre, lenyúlta hajóját, ruháit egész a kombinéig, kardját pedig két combja közé fogatta.

Aztán ez történt Yesabellel:

Végül eljutottak a félkarú bálvánnyal, félszemű szépséggel szalonnyi lakosztályáig (szép, jó s igaz lába nem épp épségre utaló állandó jelzőjét direkt nem firtatom, mert tudom, hogy azt drága Yesabelem nem túlzottan kedveli, sőt egyenesen zrikálja mostanság) Ajtója kinyittaték. Elegánsan beszökellt, egy darabon patinás kilincsén maradt finom úrnői praclija, azon csügge mint az gyimilcs az fán. Igen, igen nemcsak maradt, hanem támaszkodott egyenesen kapaszkodott, oly rég ténfergett támbot híján, (nem mintha sudár, délceg egyben mokány egylába nem bírta volna) jól esett néki a legközelebbi megragadható segítségét igénybe venni  a  delnői fennálláshoz.  Főleg ha az egy  oly ékítményekkel túldíszített barokk kilincs  mint tenmagácskája,  –  természetesen  ékességekkel  teljes  voltára  vonatkozik  a  hasonlatosság,  dús női 

 

Yesabel combjai közt karddal/ (erről szól a kardal/ vajon mellik? (s hiányzik a kardhal,/ mármint a képrűl), amikor kombinéba-lett, majd kilincset fog

 

idomokkal dekorált formózás formája csöppet sem hajaz holmi kilincsalakzatra - amint az a fenti rajzolaton, grafikán is kitetszik. Két formásan, csinosan hatalmasra combosodott combja közt kardja még most is. Mikor végre elugrált a legközelebbi ülőalkalmatosságig, ugyi, hogy leülne mégiscsak, praktikusan két roppant combja közül kiemelné a vívótőrt (nem is kell, ismételjem, csak az egyik jut el a lábegész-ségig), ám az nem mén, a két világszépre formatervezett jószág (bársonyos, anaconde-i selymes sonkák) összve vagynak tapadva s a fringia felettébb közibük ragadván. Vagyok s leszek mostmárcsak igaz igazándibúl egy kardos menyecske, pedig eddig sem valék piskóta, nyüszíté a korántsem nyuszi Yesabel, de hogy fogom így galád ex-uramból, de Floraga hercegből kikardlapozni jó atyám hollétit?

 

 

Eltele egy parszek, a földön pedig torony képében landolánk egy apró közép-európai ország nagy-nagy fővárosa híres, átriumos-belső udvaros kúria-szerű építménye tetején,/ a Brünhildem által megadott koordináták szerinti korban és térben. Közönség higgye el, most nem élek a mesék tején,/ mivel drága Yesabelem hajó-űrhajója nagyon-nagyon ravasz, ugyanis alakváltó és okos űrhajózat, úgy levénk toronyház-iroda-szkott ama kúrián (ezt most mér’ mondám: ronda rodaszkott, mi az?), hogy az ottani s akkori népek észre sem vevék, hogy nagy tornya lött, már iroda toronyház tartoza az ő utcájukban lévő kúriához. Yesabel du Anaconde admirális, áltengernagy, mert valójában altengernagy, de iure,/ de nem de facto hercegné, grófkisasszony szalon-lakosztálya a tízemeletes toronyház első szintjére kerüle/ közvetlen a kúria tetőzete fölé, ablakaiból szép kilátása vala a belső udvaros átriumra. Csendes érkeztünkkor rekamiéján üle.,/ én meg éppen mellette/. Újra négy gyönyörű végtaggal üle ügye,/ de egyetlen gyönyörű szemmel, sötét, strucctollakkal bőven ellátott, nem háromszögletű, hanem a közismertebb ellipszoid karimájú kalpaggal, vajszínű, revid ujjú, óceánum-mély-dekoltázsos, nagyságos tekintélyes emlőtömlő-fölsőket közszemlére bocsátó imegben. Végivel felkarközépig felkúszó, fehér, csipkés selyemkesztyűben, ja és hiányzó szemén a tapasz tisztára olyan, mint kesztyűje, selyem, csipkés és fehér, ama hírös önmagácskája által szexinek neveztetett,/ minden nagyon szoros nadrágjánál feszesb,/ világosbarna szarvasbőr naci-nasztró-gatyóban, (bár minden lábszárhüvelye meghökkentőn szoros,/ mint a Gibraltári-szoros)/. Tudjuk, tudjuk, tudjuk, s ő is, hogy ez néki nagyon jól álla,/ akárcsak gömbölyű álla,/ mégha épp egy lába/ van is. Gyémánt berakásos övvel,/ benne tőrrel,/ rövidcsövű, odaférhetős muskétával, kardja most nem ékszertől ragyogó övjén függe, hanem attól függe/-tlenül, tokjára aggatott hosszú, vastag szíj-csatolmánnyal/ vállán általvetvén/. Megkockáztatom hetykén,/ de nem ármánnyal,/ bár ez nem erény-es öv,/ mondá Cathrine Deneuve / (az meg ki lánya, mondám, én, Vogüssen) ám/ nem az erény hibádz/ hanem, hogy nem öv, mert nem darázsi derekán/ általkötvén, hanem egyáltalán/ nem gyönge vállán/. Rettentő erős alkatú, és mégis erős, mégis rettentő bájdús, bajadéri csábformázatos, végre újra két lábán sötét árnyalatú, pont olyan szín mint, - most elárulom - setétbarna fövege, térdcsizma, szára/ jelenpillanatban majdhogy combközépig felhajtva,/ mindezeken felül, szép rajta/ bordó, aranyos szegélyű, egész felületén aranymintázatos muskétás kacagánya./ Monda is:

Látja, báró már mióta nem nyaggatom, hogy írjon át engem, írjon vissza épre, mert egy jó ideje éreztem, tudtam én, hogy tüköri, jó karban lévő öregem, jóslata bevál, már csak pezsgődugóval kilőttem szememnek kell újraépülnie. Én a gyíkkirálynő vagyok/ azt teszek, amit akarok/.

Miféle Jim Morrison-os kiszólás ez, (am-meg ki a dinoszaurusz-kiskakas avagy kan-Minitaurusz, közönség). Confirmálám szép szavait:

magácska egy csudi nő,/ minden tagja újra nő,/ miként a Gyík-/nénak, a Gyíkműhelyben/, Königin’s heimben/, kripliség vizein átlábal,/ bár fél lábbal/ is elhúz mint a csík./

 

 

 

  
  

Megjelent: 2020-06-08 18:00:00

 

Batári Gábor (Budapest, 1967. március 09.) író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.