VideóAz Országút – művészet, tudomány, közélet csatorna videója Keresés a honlapon: |
Bara Anna: Ciki
CIKISzokásához híven ma is rohanással indult a reggel. Pedig szinte mindig hajnalban kel, mégis mire eljut a gyerekkel az óvodába már olyan szoros az idő, hogy csak futva éri el a fél nyolcas buszt. Még szerencse, hogy rugalmas időben dolgozik, s ha késik máskor ledolgozhatja. Erre adódik is épp elégszer lehetősége. Ma még futva is csak a busz végét látta, ahogy a megállóból komótosan kifordult. Sebaj. Felszállt egy másik járatra, s kiment vele az erdő széléig. Többször tette már így. A Kartács utcán szokott leszállni a lakótelepiről ilyenkor, s innen az erdei körúton a tízessel ment két megállót, azután már csak egy röpke séta várt rá, hogy beessen a gyárkapun. Sokan jártak ezzel a busszal. Elsősorban azok, akik a környéken laktak, na meg akik lekésték a tizenkettest, mint ő. Voltak olyanok is akik direkt arra játszottak, hogy az erdei körúton gyárba igyekvő autós kollégák felvegyék. S ezek – megfigyelte – mind nő volt. Ő sosem szerette a szívességet, vagy a potyát. Előbbiről az volt a véleménye, hogy ha nem tudja viszonozni örökre adós marad. Az viszont ellenkezik a nézeteivel. A másikat pedig mindig elítélte. Emiatt is találta ki azt a játékot – amit mások nem értettek, mert nem ismerték a szabályait –, hogy amíg a buszra várt a megállóban az úttestnek hátat fordított. Ne higgyék azt, hogy potyázni akar. Nemigen volt feltűnő, mivel egy kertészeti lerakat fáit, bokrait, örökzöldjeit bámulhatta, s azok télen-nyáron egyaránt kínálgatták szépségükkel, változatosságukkal magukat. Olykor a főnök kocsijába mégis beszállt. Nála nem jött be a trükk, vagy csak nem vette a lapot. Ilyenkor hagyták a munkát, s csak más, kellemes témával ütötték el az időt amíg a munkahelyre értek. Néha – főleg télen, ha nagyon csikorgott az idő – elfogadta más autós kolléga, vagy ismerős invitálását. De szigorúan csak a mostoha időjárás miatt. Ezen a reggelen millió munka várta bent. Még az előző napit is be kellett volna fejeznie. Majd szétfeszítette a méreg, hogy pont most késte le a gyári buszjáratot, s a tízest is hiába várta. Valószínű, hogy kimaradt. Ráadásul egy autós ismerős se jön most erre – dühöngött magában, s újabb cigarettára gyújtott. Nincs mese, felszáll egy másik buszra a sarkon, ami viszont hosszabb idő alatt és más útvonalon közelíti meg az úti célját. Azután meg gyalogol a munkahelyéig. Jó sokat. Túl sok időt nem nyer, de a következő tízesre sokat kellene várni. Elhatározását tett követte. Elindult a túloldalra, hogy a másik megállóba visszaballagjon. Ismerte a menetrendet, ezért tudta, hogy felesleges rohannia. Éppen, hogy átért, amikor a megálló felől, ahonnan elindult, egy rövid dudaszó állította meg. Van Isten – sóhajtotta, s jól gondolta. A túloldalon egy autó félig lehúzott ablakából egy férfi kéz integetett egyértelműen felé. Ahogy átfutott az úttesten az autók között, még felvillant az agyában, hogy a sok készséges kolléga, vagy ismerős melyikét hozta az útjába a szerencse. Tök mindegy – gondolta most megkönnyebbülten Ahogy megszokott mozdulattal kapta össze hosszú szoknyáját a lábai körül, fél lábával már lépett is be a feltárt kocsiajtón. Gyere már Gizus! – ütötte meg az érces hang a fülét. Hoppá! Akkor vette csak észre, hogy egy vadidegen hapsi kocsijába készült beszállni. A lábát gyorsan visszahúzta, miközben az odaérkező Gizusnak s a vadidegennek motyogott valami "elnézést, de rosszul láttam" félét. Majd lassan elindult vissza a megállóba. Úgy döntött, addig vár, amíg nem jön a következő tízes busz.
Megjelent: 2020-02-23 18:00:00
|
