Videó

Vállalkozásuk az élet – Szávai Géza és Szávai Ilona 

Az Erdély TV videója




Keresés a honlapon:


M. Szlávik Tünde: Apád lehetnél

 

 

 

 

Apád lehetnél

 

 

Végül a kék ruha mellett döntött. Kissé alkalminak hat majd a gyerekek között, de estig nem lesz ideje hazaszaladni átöltözni. Este... Jaj! Imre végre bemutatja a szüleinek! Azért ugrott fel kora reggel, hogy ezt megmondja. A szomszéd Ilonka néni akkor csoszogott a lift felé, amikor kurta hálópólójában beengedte a fiút. 

Beérsz a következő busszal is? − kérdezte Imre, majd a tétova fejbólintásra becsapta az ajtót, és még ott a folyosón letépte róla a bugyit.  Gyors menet volt, egyoldalú befejezéssel.  Elmegy a buszod, vigyorgott rá, aztán felrángatta a farmerét, és felszívódott. 

Ó, a busz! A zuhany! A haja! És mit vegyen fel? Amit mára kikészített, nem lesz jó, estére biztosan bekékülnek az ujjnyomok. Marad a kék, a fehér pöttyökkel...

Míg zárta az ajtót, féllábon ugrálva próbálta megigazítani a szandálja pántjait. Ilonka néni akkor ért vissza a sarki pékségből, s valami olyasmit mormolt vissza a köszönésére, hogy hamari munka ritkán jó. 

Utolsó pillanatban ért a buszhoz. Lihegve állt meg egy szabad ülés mellett, majd kissé oldalra húzódott, hogy  az utolsóként felszálló idős férfi le tudjon ülni. Igazából egyszerre mozdultak, hang nélkül, egyforma, közömbös udvariassággal. A férfi apró kézmozdulatára leült. Mosolyogva biccentett. Jobbra fordult, az ablakon kibámulva megpróbálta lecsillapítani zihálását. Érezte, hogy a férfi őt nézi. Nem tolakodóan, nem kíváncsian, hanem vesébe látóan. Mintha átlátna a ruháján, látná a combjain a markolások nyomát… Istenem, ez tudja! Rám van írva! Rám van írva?

Az autóbusz közönyösen suhant a betonszürke háztömbök között, az ablakon visszatükröződött a kitágult pupillájú szempár, a duzzadt ajkak, a mindig kócosnak ható, fésűt nem álló fekete hajtömeg. A férfi sötét felöltőjének képe, ahogy az üléstámlája fogantyújába kapaszkodik... Nyakkendő... Kalap... Diszkrét arcszesz illat,..  Egyszeriben hihetetlen kényszert érzett, hogy hátradőljön. Csak egyetlen pillanatra, hogy érezze... Nem tudta megfogalmazni, mit akart érezni. 

A busz hirtelen fékezett, a férfi feljebb kapott a kapaszkodón, s közben hozzáért a lelógó fürtökhöz. Bocsánatot kért, s egy lépést előrébb lépett. A lány előtti ülés támlájára tette a kezét. Rövid, finom ujjai voltak, ápolt körmökkel. Imre keze jutott eszébe. A nagy, lapos, négyszögletes körmei, amelyektől a szenvedélyes ölelkezés után a fájdalomtól sziszegve pisilt... A nevetése, ha szóvá tette, hogy óvatosabban, mert ez neki fáj. Milyen lehet, ha ilyen finom ujjakkal cirógatják az embert? Imre − éppúgy, mint a többi pasija − pornófilmekből szerezte a szexuális kultúráját, s meg volt győződve róla, hogy a nők a durvaságra buknak, csak szégyellik bevallani, hogy élvezik az erőszakot. Élvezte? Hát, egy kis fájdalom belefért, de azért jó lett volna a változatosság kedvéért egyszer- kétszer nem sajgó porcikákkal kimászni az ágyból. Azt mondják, az idősebb férfiak kedvesek... Gyengéden szenvedélyesek. Kitartóak. Állhatatosak. Fontos nekik a partner élvezete. Nem sietnek. Ez a férfi itt... Több mint harminc évvel lehet idősebb... Milyen teste lehet egy hatvanasnak? 

Ábrándosan nézte a gyűrű nélküli kezet, amely a magasba emelkedett, s ő önkéntelenül követte a tekintetével. Egymásra néztek. Zavar nélkül. Kétségek nélkül. Azzal a bizonyos Végre Megvagy!- pillantással. Ami leborotválja a tarajokat a gerinced csigolyáiról. Elkocsonyásítja a végtagjaidat. Elfeledteti veled a pislogást. A levegővételt. Megállítja az időt. Az autóbuszt. A busz! Le kell szállni! 

Felugrott, centikre a mindent tudó szempártól, az elnyíló ajkaktól. Legszívesebben belecsókolt volna. A férfi kalapot emelt, ő halkan viszlátot suttogott, majd leugrott a buszról. Nem mert megfordulni. Így is magán érezte a tekintetét. Olyan szoknyamozgató pillantással nézett utána. Nem a nyakba emelőssel, hanem azzal, amelyik lágyan hullámoztatja az anyagot, hogy apró fodrokat vessen a térd körül. Úgy érezte, tejszínhab felhőkön lépdel. Apró lökésekkel érte el testét a vágy. Szaladni akart, kifutni a világból, hogy neki egy Imrével kell beérnie. Ez lenne az első látásra?

Mintha vizet rázna ki a füléből, hevesen megcsóválta a fejét. A szája sarkába akadt hajtincset kisöpörve megpróbált kijózanodni. Az első óra matek az ötödikben. Karcsikának tegnap eltört a körzője. Este Imre bemutatja a szüleinek. Csak már vége lenne a napnak! Öt óra, meg a napközi...

Estére már semmi kedve nem volt Imréhez meg a családjához. De nevetségesnek találta, hogy azért szakítson, mert megbolondult egy ismeretlen öregúr vélt gyengédségétől.

A félhomályos előtérben bemutatkozott egy kövérkés, kissé lompos asszonynak, aki eltakarta előle élete párját. Csak az előre nyújtott kezet látta. Egy kicsi, puha kezet, ápolt körmökkel. Odakint hatalmas dörrenéssel bevágódott egy ajtó. Összerázkódott, felnézett. Egyenesen a mindent tudó, barna szemekbe.

 

A kép forrása: nlcafe.hu

 

 

  
  

Megjelent: 2020-01-16 18:00:00

 

M. Szlávik Tünde (Nyíregyháza, 1967.) tanár, szerkesztő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.