Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


M. Szlávik Tünde: Metsző vágyak

 

A verebek éktelen cserregésétől talán még vissza tudott volna aludni, de ez a hang... A gledícia túlságosan ránőtt a ház oldalára, s már egy enyhe fuvallattól is idegtépően karistolta a bádog ereszcsatornát meg az ablakpárkányt. Mint amikor az iskolában megcsikordul táblán a krétában rejlő kavics. Huh! – rázkódott össze Gyula, s valósággal érezte körmei alatt a krétamorzsalékot. Ökölbe ránduló kezének ujjai tettek néhány önkéntelen söprő mozdulatot a tenyere közepétől kifelé, mintha szabadulni akarnának a fehér körömpiszoktól.  

Le kellene vágni azt a nyamvadt ágat, amíg le nem horzsolja a vakolatot is, gondolkodott tovább félálomban, csak előbb elő kellene keríteni a metszőollót. Az asszonyra megint rájött a pakolhatnék, ilyenkor aztán ember legyen a talpán, aki bármit is megtalál. A helyén! – füstölgött magában, s a gondolattól fel is ébredt teljesen. – A szerszám helye ott van, ahová az ember leteszi, hogy rögtön a keze ügyébe essék, ha a szükség úgy hozza. De persze ez is az asszony egyik mániája, ilyenkor nélkülözhetetlennek érzi magát, mert őőő bezzeg tudja, minek hol a helye, nélküle még egy metszőollót sem találnék meg a házban, A Helyén, ahol már húsz éve tartjuk... No, majd ha felébred, megkérdezem, most éppen hol van a helye...  

Még nem volt kedve kibújni az ágyból, lustán ásított néhányat, aztán amikor az este hanyagul összerántott sötétítőfüggöny két szárnya között épp az arcára tolakodott a reggeli napfény, balra fordította a fejét. Felesége az oldalára fordulva aludt, lábait felhúzta, ettől teste ingerlően gömbölyödött a takaró alatt. Frissen rövidre nyírt haja a tarkóján valósággal rátapadt a fejére, s olyan volt így a félhomályban, mint... Gyula maga is meglepődött, olyan hirtelen rohanta meg a vágy. Óvatosan mozdult, nehogy megreccsenjen alatta az ágy, kissé balra kúszva felemelte az asszony takaróját, s egészen szorosan hozzátapadt. Lábaival követte a nő testének vonalát, átölelte a karját, és lassan, vérforralóan lassan csókolni kezdte a nyakát. Ó, igen, ez az ő illata, gondolta. Micsoda szerencse, hogy mégiscsak elkezdte használni ezt a parfümöt, már megőrült tőle, hogy ott hányódott hónapokig a piperepolcon. Keze vándorútra indult az asszony testén, csalódottan átugrott a deréktáji hurkákon, le a csípőre. A fenék félgömbjét markolászva azonban már nem érezte a különbséget, mert agya mámoros vetítésbe kezdett, miközben hörögve mozdult újra és újra és újra... Ó, Móni! Te dög! Te, te, te!  

Az asszony az első éles nyikordulásra felriadt. Már megint! Az az átok tövises bokor! Szólni fog Imre szomszédnak, ősszel tövestől kivágatja. Ezt már nem lehet elviselni, egyszer megbontja a vakolatot, aztán nézhetnek. Ez az örökös halogatás! Gyula csak tervez, már legalább négyszer elmondta apróra, hogyan fogja levágni az ágakat, merről bújik majd be és ritkítja meg a fal felől a bokrot. Már két hete kivette a metszőollót a helyéről, odakészítette a konyhaablak párkányára, oda, ahova Gyula mindig lelöki a kezéből, ha egyszer-egyszer nagy nehezen ráveszi magát valami ház körüli munkára. Csak a dolgozatjavítás, meg a meccs, meg a sóhajtozás. A jóisten se tudja, ilyenkor mi a baja, biztosan azt tervezgeti, merről merre indul majd a fűnyíróval, ha valaki a helyébe hoz egy kanna benzint. Jaj, inkább nem is gondol rá, csak felhúzná magát kora reggel.  

Már éppen a felkelést tervezgette, amikor érezte, hogy a férje... Milyen kellemes meglepetés. Mostanában gyakrabban... Pedig már azt hitte, vége, le kell mondania a szexről, Gyula az utóbbi években nem sok figyelmet szentelt neki. Nem tudta a kedvező fordulat okát, s bár korábban kezdett beletörődni a nincsbe, most egyre nagyobb örömmel vette a hajnali virgonckodást. Talán mégis érdemes volt levágatnia a haját. Ebben a korban a hosszú haj már öregít. Meg ez a parfüm... Nem érzi igazán a magáénak, de őrületes hatással van Gézára, na meg ha már megajándékozta vele, ne menjen ott tönkre álltában. Jaj, ez nagyon jó! Ez a gyúrás! Még mindig mire képes ez a... Aaaaa... Még és még és még... Te, te, te! ...Móniii? A dög!  

Hosszú percek teltek el, mire az asszony összegyűjtött annyi erőt, hogy kibotorkáljon az ágyból. Gyula álmodozva nézte a függöny résén át a gledíciát. A nap közben odébb vonult, mégis  úgy érezte, káprázik a szeme. Móni, Móni, Móni! Te isteni testű kis macska! – gondolta.    

A feltámadó szélben újra eszébe jutott a bokor. Felesége után kiáltott:  – Arra gondoltam, reggeli után azt a néhány nagyobb ágat a fal mellől... Nahát, te egy gondolatolvasó vagy! – nézett a metszőollóval belépő asszonyra, majd visszafordult az ablakhoz. – Honnan tudtad, Marikám, hogy le akartam vág ...áááá...!!!

  
  

Megjelent: 2014-08-06 17:23:37

 

M. Szlávik Tünde (Nyíregyháza, 1967.) tanár, szerkesztő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.