Videó

A Marosvásárhelyi Rádió hangfelvétele




Keresés a honlapon:


M. Szlávik Tünde: Mennyből a balta

 

A négylábú pulyka Manyi néni karácsonyi specialitása volt. A gasztronómiai csodalény születése azokra a boldog időkre nyúlik vissza, amikor férje, Dezső bácsi még élt, s a két gyerek is bejelentette igényét szenteste egy-egy pulykacombira. Boldogult Dezső bácsi ragaszkodott a hagyományokhoz: a pulyka csak egészben sütve kerülhet az ünnepi asztalra, négy comb pedig semmiképpen nem számít egész pulykának. Manyi néni arany középutat talált. Hozzácsapott a halott madárhoz még két combot. A sajátos látványt minden évben megmosolyogták: a két szervesült, eredeti láb gyertyaállásban, a két bónusz-alkatrész a szárnyak hónaljából mankóként kinyúlva. De így is isteni finom volt! S bár Dezső bácsi tíz éve odafentről szagolja a pulykasültet, a két gyerek meg csak az ünnep másnapján utazik haza családostól a kis szabolcsi faluba, édesanyjuk nem mond le a pulykasütésről. A saját részét kikanyarítja belőle, a többit meg szétosztogatja – ez az ő luxusa.

Manyi néni pulykasültjéből enni nagy kiváltság, ezt mindenki tudja a Jókai utcában. Ilyet pénzért nem kapni. Ezt meg kell szolgálni. Manyi néni olyan, mint egy női Mikulás, csak ő fejben írja a listát minden évben: Lali jó gyerek, ellapátolta a havat a kapu elől – idén övé a melle húsa. Öcsi kiváltotta a gyógyszereket – jogot szerzett az egyik pulykamankóra. Jani nem zárta be azt a borjúnyi nagy kutyáját – idén felejtse el Manyi nénit, pulykacsontostól. Amikor az a szerencsétlen kiéhezett jószág nekiugrott a biciklinek, és nejlonszatyorral együtt falta be a lángolt kolbászt, majdnem belepusztult a bélcsavarodásba. Meg aztán egy hetvenéves asszonynak sem esik jól az árokba borulni.
Egy combért cserébe a Varga gyerek vállalta a szárnyas beszerzését, de már csak négykilósat kapott. Manyi néni a reggeli kávé után nekilátott az előkészületeknek. A két combbal együtt kell bő öt óra, mire a hús átsül. Addig megfő a leves, megtölti krémmel a tegnap megsütött süteménylapokat. Holnaputánra ezek majd szépen összeérnek, jöhetnek az unokák. Idén már nem vállalja a kinti fenyő felöltöztetését, megkéri ezt a Sanyit a szomszédból, hogy miután befejezte a favágást, segítsen neki még egy kicsit. Övé lesz az utolsó comb, a munkáját meg kifizeti. Ahogy megalkudtak. Bár Sanyi sem úgy tervezte, hogy karácsony napján fog neki dolgozni, csak most tudott eljönni. 

Kihúzta a függönyt a konyhaablakon, így jobban látta a pulykát az ablak előtt álló asztalon, meg aztán jólesett öreg szemeinek ki-kinézni az izmos fiatalember lendületes baltacsapásaira. Jó gyerek ez, szótlan, csöndes fiú, nem is érti, hogy zavarhatta el az asszonya. Odahagyta neki még a lakást is a városban. Szerencse, hogy a rokonai itt a szomszédban befogadták.
Felhajtotta a bőrt a pulyka mellrészén. Félcentinként bevagdalta. Füstölt szalonnát kockázott, almát szelt vékony hasábokra, s felváltva a vágatokba illesztette őket. Egy idő után azt vette észre, hogy ugyanarra az ütemre dolgozik, mint ahogyan a fiú lesújt a fahasábra. Egy suhintás – egy szalonnacsík, egy csapás – egy alma… Míg a fiatalember arrébb kotorta lábával a felhasogatott darabokat, addig Manyi néni fogpiszkálóval végig tűzdelte a bőr szélét, fel ne kunkorodjon majd sütés közben, majd megfűszerezte és vastagon bevajazta az összes húst. Végül nagy műgonddal a szárnyak alá illesztgette a combmankókat. Ez a művelet annyira lefoglalta, hogy nem is vette észre, mikor szűnt meg kint a duhogás. Árnyék esett a húsra, ösztönösen félrekapta a fejét. Felnézett. Sanyi baltával kezében ott állt az alacsony konyhaablak előtt, és őt bámulta. Manyi néni megdermedt. A fiú intett egyet, közel hajolt az ablakhoz, majd hangosan, tagoltan, hogy az asszony is értse, azt kérdezte, hová pakoljon. Az öregasszony megkönnyebbült. De rendes fiatalember, a kétezer forintért még be is rakja azt a fát. Felkapta kopott irhamellényét, és kiment az udvarra.
− Ide, a garázsba, Sanyikám, ez van legközelebb a házhoz. Legalább nem áll üresen.
− Az autó? − kérdezte a fiú.
− Eladtam. A múlt héten. Legalább szép karácsonyuk lesz a fiataloknak. Mi kell már nekem? 
Az a kis száraz kenyér meg csak kikerül innen-onnan − simított egyet gömbölyű tokáján Manyi néni.− Na eriggyünk, a pulykának kell még öt óra a sütőben! Ha segít feldíszíteni a kinti nagy fenyőt, maga kapja a negyedik combot – mosolygott kedvesen. − Addig ezeket beviszem, becsomagolni – mutatott a garázsvégi polcon akkurátus rendben sorakozó videomagnós, kenyérpirítós, edénykészletes, sportcipős és egyéb dobozokra.
− Ne segítsek? – ajánlkozott Sanyi, egy helyben topogva, szemét le sem véve a laptopról.
− Nem kell − legyintett egyet Manyi néni a kezében tartott kockás törlőkendővel −, nincs ezeknek semmi súlyuk, csak a hajlongás nem megy már a derekamnak. Megköszönöm, ha a fámat behordja. − Felvette az első dobozt.
A Jókai utcában először az tűnt fel, hogy Manyi néni fenyőfájára nem kerültek fel a színes, fényes papírba csomagolt, utcabéliektől évek óta gyűjtögetett üres papírdobozok. Az éjféli misén sértődött suttogással azt találgatták, idén vajon ki kapott a pulykahúsból. Rádöbbentek, hogy Manyi néni sem ül a szokott helyén. A templomból hazafelé tartva szemrehányó pillantásokat vetettek a sötét ablakokra: jól van, Manyi néni, jövőre váltsa ki az a gyógyszerét, aki most megkapta a részemet, kapargassa az a jeget a járdájáról, aki megette a melle húsát… Manyi néni elkerekedett, homályos szemmel meredt a járdán bandukoló falusiakra. Csendesen hullott a hó. A pelyhek fennakadtak az öregasszony szempilláin, mint az udvar fenyőágainak tűin. Élettelen teste a garázsajtóban hevert, csak az arca látszott a deszkák mögül. A hópihék belepték Manyi néni homlokát, haját, a kopott irhamellényt. A vastag ruhadarabból természetellenes szögben állt el két élettelen karja. Mint két törött szárny. A háta közepén a balta vasa mellett fehéren göndörödtek elő a gyapjúszálak. A baltanyél kissé felfelé fordulva állt, mint amikor a tőkébe vágva hagyják a szerszámot. Felső peremén már centisnél is vastagabbra gyűlt a hó.
A szomszéd kutyaólja előtt négy egyforma, lerágott pulykacombcsont meredt az égre.

  
  

Megjelent: 2014-08-06 15:39:58

 

M. Szlávik Tünde (Nyíregyháza, 1967.) tanár, szerkesztő, író

 


Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi Licenc feltételeinek megfelelően felhasználható.